Kikaptak a nagyágyúk

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
2005.05.09. 22:36
Címkék
Továbbra is a kiszámíthatatlanság jegyében zajlik az idei Clausura, hiszen ki gondolt volna például arra, hogy a Rosario és a Boca Juniors otthon kap ki, illetve hogy a mélyponton lévő San Lorenzo éppen a River Plate ellen támad fel, és lép át rajta könnyedén?
Egyértelműen az utóbbi mérkőzés volt a forduló legnagyobb meglepetése, hiszen a San Lorenzo a második forduló, a Boca Juniors legyőzése óta mélyrepülésben volt, mind a bajnokságban, mind a Libertadores-kupában. Tizenöt mérkőzésen keresztül nem tudott nyerni, ennek nem is lehetett más az eredménye, mint Hector Veira edző menesztése. A helyére az ificsapat trénere, Gabriel Rodríguez érkezett, és vele most megszakadt a rossz sorozat. Az első félidő elején ugyan még úgy tűnt, a "szentek" összehozzák történetük leghosszabb nyeretlenségi szériáját, hiszen Gallardo passzából Zapata a vendégeknek szerzett vezetést. A hazaiak azonban nem törtek össze, fokozatosan átvették a kezdeményezést, a félidő derekán egyenlítettek, a finisben pedig összetörték a Rivert. A vendégeknél Gallardo már nem találta az összhangot a társaival, a védelemben Gandolfi és Crosa hibát hibára halmozott, miközben a San Lorenzóban mindenki kitett magáért. A csapat február 21. után ismét nyert, egyúttal megszakította a Riverrel szembeni, 1996 óta tartó hazai nyeretlenségi sorozatát.A Rosario-Racing meccsen rögvest három hosszabb sorozat végére is pont került: a Racing 2001 után ismét idegenben tudta legyőzni vetélytársát (amely tavaly augusztus óta nem kapott ki odahaza), a csapatkapitány, Diego Simeone vezérletével. Az argentin válogatottsági csúcstartó szerezte csapata második gólját, ez volt az argentin bajnokságban 1990 óta az első találata!A River mellett még egy nagyágyú elbukott, a kiszámíthatatlan Boca Juniors otthon kapitulált az Argentinos Juniorsszal szemben. Pedig az előjelek nem ígértek kudarcot, a "genovaiak" csütörtökön simán nyertek a Libertadores-kupában, az Argentinosszal szemben 1995 óta veretlenek voltak a Bombonerában. Ehhez képest az 1-2 inkább rájuk nézve hízelgő… A mérkőzés után Jorge Benítez edző elismerte, a Boca feltehetően nem lesz bajnok, ezért elsősorban a Libertadores-kupára összpontosít.Clausura (Zárás)
12. forduló: Independiente-Colón 2-3 (Eluchans 25., Frutos 63., ill. Fuertes 15., 46., Vargas 17.), Quilmes-Newell’s Old Boys 2-0 (Alayes 6., Benítez 43.), Rosario Central-Racing Club 0-2 (L. López 6., Simeone 68.), Lanús-Estudiantes La Plata 0-0, Olimpo-Instituto 1-1 (Delorte 28., ill. Moreyra 79.), Almagro-Arsenal 1-2 (C. González 32. - 11-esből, ill. Calderón 8., 10.), Gimnasia La Plata-Banfield 0-2 (Paletta 30., 60.), Vélez Sársfield-Huracán de Tres Arroyos 2-0 (Pellegrino 11., Bravo 84.), San Lorenzo-River Plate 3-1 (Herrera 22., Zabaleta 83., Coudet 89., ill. Zapata 8.), Boca Juniors-Argentinos Juniors 1-2 (Palermo 50. - 11-esből, ill. Carpario 56., Oberman 59.)
Az élcsoport: 1. Estudiantes La Plata 25 pont (22-12), 2. Vélez Sársfield 25 (19-9), 3. River Plate 23 (27-18), 4. Racing Club 23 (18-11), 5. Rosario Central 21, 6. Banfield 19
Legfrissebb hírek

Littler történelmi rekordokat állít fel a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
8 perce

Kristoffer Zachariassen: Vissza akarjuk szerezni a bajnoki címet!; Idén is meglepetés a hungaroringi időmérőn: Norrisé a rajtelsőség

E-újság
36 perce

Aranyláz a Mecsekalján – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
55 perce

Fő a jókedv! – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
55 perce

Vasárnapi sportműsor: Paks–FTC, DVSC–PAFC, Vasas–ETO FC, vízilabda-vk-döntő a görögök ellen

Minden más foci
1 órája

Jacobacci: Együtt tudunk élni ezzel az eredménnyel, a játékkal pedig kifejezetten elégedettek lehetünk

Labdarúgó NB I
1 órája

A PSG után a Real Madrid is megegyezett Yan Diomandéval, már csak a Leipziggel kell dűlőre jutni – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2 órája

Pontmentéssel tért vissza a Honvéd – Baki a 88. percben egyenlített

Labdarúgó NB I
2 órája