Zidane visszatér a válogatottba?

2005.04.01. 12:59
Címkék
A franciák világ- és Európa-bajnok labdarúgója, a Real Madrid Aranylabdás légiósa, Zinedine Zidane (képünkön) a tavalyi Eb-t követően döntött arról, hogy visszavonul a válogatottságtól. Úgy tűnik azonban: a spanyol klubcsapatában azóta is stabil kezdő, alapképességeit és fizikumát tekintve még mindig a világ legjobbjai közé sorolható kopasz középpályás meggondolta magát. Látva a gall válogatott vb-selejtezőben mutatott gyengélkedését, kész mégis a nemzeti csapat rendelkezésére állni, hogy segítségükre legyen a vb-re való kijutásban. Amennyiben persze szükség van még rá és a játékára.

A franciák a negyedik csoportban ugyan az élen állnak, de csak jobb gólarányuknak köszönhetően előzik meg Izraelt, míg csupán egy ponttal szereztek többet, mint Svájc és Írország, pedig utóbbi két együttes egy-egy mérkőzéssel kevesebbet játszott. Csak Feröert és Ciprust verték idegenben, ellenben hazai pályán nem bírtak Izraellel, Svájccal és Írországgal sem. Legutóbb pedig Izraelben szereztek egy, vagy éppen - nézőpont kérdése - veszítettek el két pontot.


Az NSO ajánlja:

Világbajnoki selejtezők, 2006

Szurkolói szoftverek

Az összes eredmény, a csoportok állása, menetrend: Európai selejtezők

Az összes eredmény, tabella, menetrend: Dél-amerikai selejtezők

Afrikai zóna: eredmények, menetrend
CONCACAF-zóna: eredmények, menetrend
Ázsiai zóna: eredmények, menetrend
Óceániai zóna: eredmények, menetrend

Futball-lexikon

Európa-bajnokság 2004
Copa América 2004
Afrikai Nemzetek Kupája 2004
Ázsia-bajnokság 2004


A spanyol bajnokság állása, eredmények: Tabella, fordulóról fordulóra

A La Liga csapatai 2004-2005

Minden, amit a bajnokságról tudni kell

Szurkolói szoftverek

Szurkolói szoftverek

Futball-lexikon



Szavazás

Ki nyeri meg az idén a spanyol bajnokságot?

Legfrissebb hírek

Vargáék a Real Madridot, Orbánék a Man. Cityt fogadják, Isztambulban lép pályára a Liverpool – egész napos élő BL-felvezető

Bajnokok Ligája
5 perce

A jégkorong-vb főszponzora átértékeli szerepvállalását az oroszok visszaengedése esetén

Jégkorong
6 perce

Urblík József: Remélem, megmutathatom, mit tudok

Magyar válogatott
16 perce

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
43 perce

15 év után, immáron vezetőedzőként tér vissza a West Hamhez Scott Parker – hivatalos

Angol labdarúgás
46 perce

Olaszországban arra számítanak, hogy Modric, Moreira és Ramos sem kezd a Fradi ellen

Európa-liga
48 perce

Bajnokok Ligája minden mennyiségben: médiapartnerség a Nemzeti Sport és az RTL+ között

Bajnokok Ligája
1 órája

Sportlövő-vb: döntős vegyes csapatban a Dénes, Péni puskás páros

Egyéb egyéni
1 órája