Bántó bírói tévedések

2005.03.31. 21:56
Címkék
A horvátoknak szombaton Izland ellen még semmiféle káruk sem származott abból, hogy a FIFA - globalizációs törekvései miatt - európai vb-selejtezőkre ázsiai és afrikai bírókat vezényel, legfeljebb az adrenalinszintjük emelkedett meg kicsit az időnként furcsa ítéletek miatt.
A szlovénoknak viszont, legalábbis saját véleményük szerint, már "mérhető" káruk is származott a más tempóhoz szokott játékvezetők ténykedéséből. Állítják: Fehéroroszország ellen a szaúdi el-Gamdi bíró, illetve katari partjelzője fosztotta meg őket a győzelemtől.

A vitatott eset a 79. percben történt, amikor Rodic betört a tizenhatosra, ahol a földre került. El-Gamdi elsőre befújta a büntetőt, illetve kiállította a fehérorosz védőt, azonban a katari taccsbíró bősz lengetését, illetve a vele való tanácskozást követően visszavonta a döntését, és vagy Siljak támadó szabálytalansága vagy pedig Rodic szimulálása miatt kifelé adott szabadrúgást.

A látszattal szemben Seslarék (19) nem emelkedtek ellenfelük fölé
A látszattal szemben Seslarék (19) nem emelkedtek ellenfelük fölé
A látszattal szemben Seslarék (19) nem emelkedtek ellenfelük fölé
"Lassítva megnéztem az egész akciót, és biztos vagyok benne, hogy büntetőt vettek el tőlünk. A bíró úgy fütyült, mintha tizenöt évesek mecscsén lenne, nem pedig tétre menő világbajnoki selejtezőn. Ez van, ezt kell szeretnünk… De biztos vagyok benne, hogy Minszkben nem kapunk ki" - füstölgött Branko Oblak, a szlovénok szövetségi kapitánya. A csapatkapitány, Aleksandar Knavs is csak háborogni tudott: "Azt sem tudta megmondani, miért vonta vissza az első ítéletét! A három bíró nem nőtt fel a mérkőzés szintjéhez."

Alighanem lehet valami igazságuk a szlovénoknak, hiszen még Alekszandr Hleb, a vendégek legjobbja is azt mondta, a játékvezetők a hazaiak kárára tévedtek.

Szlovénia - Fehéroroszország 1-1 (1-0)
Celje, 7000 néző
V: el-Gamdi (szaúdi). G: Rodic (44.), ill. Kulcsij (49.)
SZLOVÉNIA: Handanovic - Ilic, M. Mavric, Knavs, Filekovic (Siljak, 56.) - Komac, N. Ceh, Cipot, Seslar (Pokorn, 71.) - Acimovic, Cimirotic (Rodic, 27.)
FEHÉROROSZORSZÁG: Zevnov - Kulcsij, Kovba, Omeljancsuk, Lavrik - Gurenko, Hackevics (Osztrovszkij, 84.), Belkevics, Romascsenko (Kalacsev, 76.) - A. Hleb - Kutuzov (Buliga, 64.)

Moldova-Norvégia 0-0
Chisinau
V: Meyer (német)
MOLDOVA: Hmaruc - Savinov, Lascencov (Covalenco, 84.), Olexici, Catinsus - Priganiuc, Epureanu (Barisev, 80.), S. Ivanov, Rogaciov (Frunza, 89.), Boert, Dadu
NORVÉGIA: Myrhe - Bergdölmo, Hagen, Lundekvam, Riise - Solli, T. Svindal Larsen, Hoset (Carew, 59.) - Iversen, Rushfeldt (Karadas, 80.), M. G. Pedersen
Legfrissebb hírek

Ligetvári Patrik csak arra nem készül, hogy a kapuba kell állnia

Kézilabda
6 perce

Corbu Máriusz hívná édesapját: Mit szólsz ehhez a győzelemhez?

Európa-liga
20 perce

Esterházy Márton: Varga Barnabást lehetetlen semlegesíteni a levegőben

Bajnokok Ligája
32 perce

A wimbledoni bajnok Nosková ellen kezd a világelső Ribakina a WTA-vb-n

Tenisz
35 perce

„Egy ekkora ütés önmagában is halálos lehet” – Gellér László a tenerifei futballtragédia orvosi hátteréről

Spanyol labdarúgás
47 perce

BL: Senki állását nem kell megmentenünk – Bruno Fernandes

Bajnokok Ligája
1 órája

Vitek Dárius: Hedajati végigdarálta a mezőnyt

Birkózás
1 órája

Videó: 51 kiállítás egy futballmeccsen, új világcsúcs – tömegverekedés után

Minden más foci
1 órája