Rajtsorrend - majd hétfőn

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
2005.03.26. 23:13
Címkék
Az ellentétek jellemezték a 24. endurance-vb idénynyitójának, az asseni 500 kilométeresnek a szombati edzésnapját: délelőtt esett az eső, délután már száraz volt a pálya. Hiába tartották meg az időmérőket, a rajtsorrendet meghatározó időeredményekre várni kell, mert annyi csapat nyújtott be óvást a különböző szabálytalanságok miatt, hogy a zsűri hétfőre halasztotta a rajtsorrend kihirdetését.
A három magyar közül kettő felemásan szerepelt. A negyedik teljes vb-idényébe belevágó Bitter Sándor csapata legjobbja volt, a délelőtti edzésen a harmadik lett, a vizes pályán is a legjobbak között végzett, a kétszeres világbajnok Warwick Nowlandtól alig maradt el a délutáni száraz időmérőkön - mégsem tudta megmutatni igazán a valós sebességét. Egyfelől osztrák csapattársa, Gerhard Klein a csütörtöki privát edzésen összetörte az első számú Suzukit, így a Suzuki Austria csapatnak sok idejébe került újra összerakni a versenygépet, a szerelés után pedig ismét gondok adódtak, ezért Bittinek sokszor a boxba kellett állnia. A vázgeometria helyes megtalálása folyamatos problémát jelentett, a fékcső leesett, a váltó-áttételezéssel is gondok voltak, és amikor Bitter végre gyors kört mehetett volna, egy baleset miatt sárga zászlót mutattak be, úgyhogy lassítania kellett. Bitti ennek ellenére bizakodó a hétfői versennyel kapcsolatban.Vida Tibornak ugyan rengeteg szervezési gondja volt csapatában, az MV Agusta alakulatban, és magával a motorral is számos probléma volt, mégis ment olyan köröket, amelyekben remekelt - holott először ült az MV Agusta nyergében, és első ízben húzta a gázt Assenben.Rosivall Ágoston ugyanakkor végig jól érezte magát. Bár ő is először van Assenben, azonnal megbarátkozott a pályával: esőben nagyon gyors volt, csak két másodpercet kapott a sokkal tapasztaltabb Bittertől.
Legfrissebb hírek

Budapest lesz a nemzetközi öttusa egyik legfontosabb helyszíne – videó

Egyéb egyéni
13 perce

Talgat Bajszufinov: A magyarok elleni meccs fontos erőfelmérő

Magyar válogatott
14 perce

Marko Nikolics három évvel hosszabbított az AEK-nál – hivatalos

Minden más foci
18 perce

Az ETO és az FTC is elkezdte a felkészülést a következő idényre

Labdarúgó NB I
23 perce

Christian Eriksen: Szeretnék mindenkit megnyugtatni, ez más volt, mint 2021-ben

Minden más foci
27 perce

Gyulay Zsolt: A Hungaroring jelen állapotában nem alkalmas a MotoGP fogadására

Egyéb autó-motor
33 perce

Marco Rossi: A szurkolók megérdemlik, hogy közelről lássák a játékosokat

Magyar válogatott
1 órája

Vb 2026: nincs ingyenhely – Bellinghamnek meg kell küzdenie a kezdőért az angol válogatottban

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik