Négy volt a belga válasz

2005.03.26. 23:56
Címkék
Finoman fogalmazva figyelmetlenül kezdték a házigazdák a csoport egyetlen tegnapi mérkőzését: még egy perc sem telt el, amikor - egy labdaeladás és egy rossz helyre szálló felszabadító fejes következményeként - a bosnyákok megszerezték a vezetést. Bajramovics első lövését még "hárította" a bal kapufa, ám a kipattanót a középpályás már az üres kapuba belsőzte a tizenegyespontról.
A gyors felejtés reményében sebességet váltottak a "vörös ördögök", és hamarosan egyenlítettek is: a 15. percben Pieroni adott be laposan jobbról, és a nagyszerű ütemben érkező Émile Mpenza 13 méterről a hálóba emelt. A folytatásban aprították egymást a felek rendesen, aztán a játékrész hajrájában a házigazdák kezelésbe vették a labdát is. A 39. percben a jobbösszekötő helyén kiugró Mpenza telibe találta a bal kapufát, viszont a 44. percben Daerden közelről már gólt lőtt - a bizonytalankodó védők között a saját lefejelt labdáját érte utol…

A második játékrészt nyugodtabban indították a belgák, és az 54. percben ismét sikerült rést találniuk a bosnyák lescsapdán: a védők mögé beívelt labdával Mpenza lépett meg a jobbösszekötő helyén, és jobbal, 12 méterről a kapuba lőtt a kifutó Haszagics mellett. Csökkenő harci kedvvel, de kísérletezgettek a cserékkel frissítő bosnyákok is - aztán megint ők kaptak gólt. A 76. percben Mpenza lefejelte a labdát, és a balról befutó Buffel 14 méterről jobbal a hosszú sarokba bombázott.

Ráfért a siker a belgákra: negyedik selejtezőjükön ez volt az első győzelmük.

Belgium - Bosznia-Hercegovina 4-1 (2-1)
Brüsszel, 32 000 néző
V: Hrinák (szlovák). G: É. Mpenza (15., 54.), Daerden (44.), Buffel (76.), ill. Bajramovics (1.)
BELGIUM: Proto - Doll, Van Buyten, Kompany, P. Van der Heyden - Buffel (Bisconti, 90.), Vanderhaeghe, Simons, Daerden - É. Mpenza (Clement, 92.), Pieroni (Vandenbergh, 86.)
BOSZNIA-HERCEGOVINA: Haszagics - Szpahics, Bajics, Milenkovics, Papac (Miszimovics, 58.) - Beslija, Bajramovics, Grlics (Grujics, 72.), Baljics (Halilovics, 58.) - Barbarez - Bolics
Legfrissebb hírek

Nebojsa Vignjevics: A második félidő elején nem lehetett ráismerni a csapatomra

Labdarúgó NB I
42 perce

Ott van! – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Nagyobb erők – Ballai Attila publicisztikája

Európa-liga
7 órája

Vasárnapi sportműsor: három NB I-es meccs, Borussia Dortmund–FTC a női kézi BL-ben, Arsenal–Manchester City Ligakupa-döntő

Minden más foci
7 órája

Nyíregyházi bravúr: rangadót nyert a Szpari a DVTK ellen; Hiába Kerkez Milos fifikás gólja, kikapott a Liverpool Brightonban

E-újság
8 órája

Napra pontosan három hónap után nyert az Elche, odahaza győzött a Levante és az Osasuna is

Spanyol labdarúgás
8 órája

Ligue 1: a PSG kiütötte a Nice-t, és újra vezeti a francia bajnokság tabelláját

Francia labdarúgás
8 órája

Két pontjába került a Juvénak a kihagyott tizenegyes; ötgólos meccset húzott be a Milan

Olasz labdarúgás
9 órája
Ezek is érdekelhetik