A Liverpool FC történelme

2005.03.26. 23:26
Címkék


Liverpool érdekes módon éppen akkor alakult meg, amikor az addigi legnevesebb liverpooli klub, az Everton és a pályájuk, az Anfield Road tulajdonosai között némi nézeteltérésre került sor - 1892-ben az evertonosoknak el kellett hagyniuk az Anfieldet és saját pályát építettek, a Goodison Parkot - az "elárvult" létesítmény egykori stolverkos tulajdonosa, John Houlding pedig saját klubot alapított márciusban, melynek eredeti neve Liverpool Association FC lett.

Az egyesület büszkélkedhet a legtöbb angol bajnoki címmel: 18-szor nyerték meg az első osztály küzdelmeit, bár érdekes módon a Premiership bevezetése óta, azaz több mint tíz éve nem tudtak az élen végezni. A sikersorozat mesterkovácsa a legendás Bill Shankly volt, aki 1959-ben a másodosztályban került a vörösök élére. Három év múlva feljutottak a legjobbak közé, s három bajnoki címet, két FA- és egy UEFA-Kupát is a klub vitrinjébe rakhattak Billy fiai, mielőtt 1974-ben átadta a stafétabotot Bob Paisleynek.

Bár Bobby nem volt könnyű helyzetben, alaposan rátromfolt a várakozásokra: a klub a '70-es és a '80-as évek meghatározó klubja lett nem csak Angliában, de egész Európában is! Egy 1976-os UEFA-sikerrel melegítettek be, majd a következő évben a német Borussia Mönchengladbachot 3-1-re megverve elhódították a BEK-et is, amit még háromszor meg is ismételtek!

Ezzel egy fantasztikus sikertörténet vette kezdetét: a következő tíz évben kilenc bajnoki címet nyerték el Kenny Dalglishék, 1986 és 1991 között zsinórban! Ám a sikercsapat sztárjai (Rush, Aldridge, Beardsley, Barnes) szétszéledtek ill. megöregedtek, így egy sikertelenebb periódus következett a klub életében, "mindössze" pár hazai kupagyőzelemmel vigasztalhatták a fanokat.

Roy Evans folytatta a tradíciót, azaz a klub egykori játékosai kerültek a csapat élére, s utódja, Graeme Souness sem szakította meg ezt a folyamatot - bár a sikerek messze elkerülték őket. A legnagyobb sikert a fiatalokkal teletűzdelt csapat 1995-ben érte el, amikor eljutottak az FA Kupa döntőjébe. 1998-ban, amikor a francia Gerard Houllier váltotta Evanst, azaz elméletileg lett társedzője, megszakadt az addig páratlan hagyomány s a mormogó gall idegenlégiósokkal, főleg honfitársaival tömte tele a gárdát. A több mint 100 millió eurós erősítéseknek 2001 kivételével nem volt látszata, igaz, akkor öt különböző kupát is elnyertek a vörösök!

Bár voltak nagy fellángolások, új sztárok (Owen, Gerrard), de nem sikerült kiegyensúlyozottan teljesíteniük, így az Arsenal és Manu mellett esélyük sem volt az elsőségre, ráadásul a BL-ben is rendre kudarcot vallottak. 2004 nyarán is egy külföldi edző érkezett az Anfieldre az UEFA-Kupát és spanyol bajnoki címet is elnyert Rafa Benitez személyében, aki négy játékost is hozott magával Hispániából és elengedte Houllier kedvenceit - de a bajnoki cím még mindig elérhetetlen álomnak tűnik...
Legfrissebb hírek

NBA: 40 pont Gilgeous-Alexandertől; sorozatban tizenegyedszer nyert a Thunder

Amerikai sportok
14 perce

Nebojsa Vignjevics: A második félidő elején nem lehetett ráismerni a csapatomra

Labdarúgó NB I
49 perce

Ott van! – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Nagyobb erők – Ballai Attila publicisztikája

Európa-liga
7 órája

Vasárnapi sportműsor: három NB I-es meccs, Borussia Dortmund–FTC a női kézi BL-ben, Arsenal–Manchester City Ligakupa-döntő

Minden más foci
7 órája

Nyíregyházi bravúr: rangadót nyert a Szpari a DVTK ellen; Hiába Kerkez Milos fifikás gólja, kikapott a Liverpool Brightonban

E-újság
8 órája

Napra pontosan három hónap után nyert az Elche, odahaza győzött a Levante és az Osasuna is

Spanyol labdarúgás
8 órája

Ligue 1: a PSG kiütötte a Nice-t, és újra vezeti a francia bajnokság tabelláját

Francia labdarúgás
9 órája
Ezek is érdekelhetik