Anglia: a Liverpool nyerte a városi derbit

2005.03.20. 18:59
Címkék
Az angol labdarúgó-bajnokság 30. fordulójának zárómékőzésén a 201. városi derbit a Liverpool nyerte az Everton ellen. A vörösök az első félidő közepén öt perc alatt két gólt is szereztek, és a mérkőzés további részében is irányították a játékot, sorra dolgozva ki a helyzeteket. Milan Baros, a Pool cseh támadója (képünkön) például egymaga kétszer vihette rá teljesen egyedül a labdát az Everton kapusára, Nigel Martynra, ám mindkét alkalommal hibázott.

Ennél is nagyobb baklövést követett el azonban, amikor a 77. percben - teljesen feleslegesen - kiállíttatta magát. A már lefutottnak tűnő találkozón az emberelőnytől vérszemet kapott Everton előbb Cahill bombagóljával szépített, majd óriási rohamokat vezetett, ám egyenlíteni nem tudott.

Premier League, 30. foruló
Liverpool-Everton 2-1 (2-0)
Gólszerző:
Gerrard (27.), Luis Garcia (32.) illetve Cahill (82.)
Kiállítva: Baros (77.)

Az NSO ajánlja:

A bajnokság állása, eredmények: Premier League 2004-2005

FociGuru - Állítsd össze és vezesd sikerre saját sztárcsapataidat!

A Premier League csapatai 2004-2005

Mindent a bajnokságról

Magyar légiósok Angliában
Szurkolói szoftverek

Futball-lexikon




Szavazás

Mi a véleménye az egyre több botrányt kavaró José Mourinhoról?



Szavazás

Ön szerint ki nyeri meg az angol bajnokságot?



Legfrissebb hírek

FIFPro: hat világbajnok spanyol jelölt az előző idény álomcsapatába

Minden más foci
6 perce

Pat Cortina lett az olasz férfi hokiválogatott szövetségi kapitánya

Jégkorong
39 perce

NB II: Diósgyőri VTK–Kecskeméti TE: fordítottak a vendégek

Labdarúgó NB II
53 perce

Tenisz: bravúr a hatszoros első a spanyolok ellen

Utánpótlássport
1 órája

Világcsúcsok születtek férfi 85 kg-ban mindkét fogásnemben és összetettben is a súlyemelő vb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Hátsó füves futballmentő túra: újra a pályán az árvíz szülte csapat

Hátsó füves
2 órája

Jön a Milan–Ferencváros meccs! Ötven év után nyerhetne ismét magyar csapat a San Siróban

Európa-liga
2 órája

Kedden kezdődik a sportlövő-vb, amelyen már az olimpia is tét

Egyéb egyéni
2 órája