Fiúk, lányok: irány Mexikó!

Vágólapra másolva!
2005.03.09. 21:42
Címkék
A budapesti fedett pályás viadal, valamint a nemzetközi kairói verseny - az utóbbin csak női versenyzőink vettek részt - még csak bemelegítés volt, a hét végén azonban már éles harc vár legjobb öttusázóinkra: Mexikóban rajtol a Világkupa-sorozat. Tavaly Vörös Zsuzsanna ezüstérmével tért haza küldöttségünk az aztékok földjéről, olimpiai bajnoknőnk azonban ezúttal itthon marad.
- Az elnökség által elfogadott szakmai programomban szerepelt, hogy Vöröst kiemelten kezelem, ő nem válogatózik, így Füri Csilla, Szatmári Adrienn, Máthé Vivien és Pál Rita indul a mexikói erőpróba - kezdte Kulcsár Antal szövetségi kapitány. - Vörös biztos résztvevője a világversenyeknek, a többieknek meg kell küzdeniük a különböző helyekért. Persze, az Európa-bajnok Füri a sor elején áll.- Vörös mikor mutatkozik be rangos versenyen?- Az eredeti programban a mexikóit követő riói Világkupán kezdett volna, ám ez csúszik, lehet, hogy el is marad. Tehát Zsuzsának várhatóan az április végi, székesfehérvári Világkupa lesz az első jelentős viadala, illetve előtte szeretném elindítani egy kisebb versenyen, hogy ráhangolódjon a nagyobb megméretésre.- A tavalyi, illetve a korábbi eredmények alapján Vörös és Füri helye bizonyára biztos a világversenyeken szereplő csapatban. Kikre számít még?- Valóban, ha semmi sem jön közbe, rájuk feltétlenül számítok, és melléjük kell megtalálni a társakat. Simóka Beával már nem számolhatok, mert nem jelent meg a fedett pályás versenyen, pedig korábban megerősítette, hogy folytatni akarja pályafutását. Szóval, új csapatot kell építeni. Ezért versenyeztetem az említetteket, illetve két tehetséges fiatalt, Prill Katát és Hidvégi Ildikót is ki akartam próbálni, de rájuk egyelőre műtét, illetve tanulmányi kötelezettségek miatt nem számíthatok.A férfiszakágat Balogh Gábor, Horváth Viktor és a fiatal Marosi Ádám képviseli Mexikóban. Mivel egy-egy versenyen egy országból csak három-négy öttusázó vehet részt, Pálvölgyi Miklós kapitány kénytelen volt "megfelezni" a keretet, a többiek majd április végén Lipcsében állnak rajthoz, aztán a májusi budapesti Világkupa-viadalon már mindenki együtt csatázik.
Legfrissebb hírek

Jó társaságban máris gólpasszt adott a rutinos Ferenczi János

Labdarúgó NB I
5 perce

Keddi sportműsor: női pólósaink a görögök ellen elődöntőznek az Eb-n

Vízilabda
7 órája

Női pólósainknak a világbajnokon át vezet az út az Eb-döntőbe; Tóth Zita a 20 közé kerülhet

E-újság
7 órája

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
7 órája

Magyarul moroghat – Deák Zsigmond jegyzete

Légiósok
7 órája

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
7 órája

Élet-halál ütközés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik