Az NSO ajánlja:
A bajnokság állása, eredmények: Premier League 2004-2005
FociGuru – Állítsd össze és vezesd sikerre saját sztárcsapataidat!
A Premier League csapatai 2004-2005
Mindent a bajnokságról
Magyar légiósok Angliában
Szurkolói szoftverek
Futball-lexikon

José Mourinho újra hibázott (Fotó: Afp)

José Mourinho újra hibázott (Fotó: Afp)
Most már aligha kerülheti el a szankciót. Ezt ő is érezheti, mert hétfői nyilatkozatában magyarázkodni próbált. "Az egyik rendőr azt mondta a negyedik játékvezetőnek, mennem kell. Ekkor megértettem, hogy bizonyára hibáztam, amiért bocsánatot kérek. Alkalmazkodnom kell az angol labdarúgásban uralkodó szabályokhoz és szokásokhoz. Nagyon tisztelem bármely egyesület drukkereit, beleértve a Liverpoolt, és ezt igyekszem kimutatni is. Mozdulatomat nem a nézőknek szántam, hanem az itteni sajtónak" - hangzik Mourinho verziója. Azt is hozzátette, miért orrolt meg a médiára: "Szerintem az újságírók mindent megtesznek, hogy megzavarjanak minket, elvegyék az önbizalmunkat, nyomást gyakoroljanak ránk. De nem fog nekik sikerülni."
"Beszámolója egyébként egyesek szerint nem egészen pontos. "A negyedik játékvezető kezdeményezte, hogy Mourinho úr fáradjon be az öltözőbe, Bennett sporttárs pedig egyetértett, és elégedett volt a döntéssel" - így az FA szóvivője.
A West Bromwich Albion elnöke arra készül, hogy a gárda kiesése esetén is egyben tartja a jelenlegi keret gerincét. "Ha bekövetkezne a legrosszabb, szerencsére nem leszünk rákényszerítve, hogy szélnek eresszük a meghatározó futballistákat. És ha tényleg sikerül megtartanunk azokat, akiket fontosnak tartunk, másokat sem lesz nehéz magunkhoz csábítani. Azt szeretném, hogy a nyáron öt új játékost igazoljunk, függetlenül attól, melyik osztályban folytatjuk" - jelentette ki Jeremy Peace. Szavai könnyen vonatkozhatnak Gera Zoltánra is, elvégre Bryan Robson vezetőedző a minap felettébb elismerően beszélt a magyar támadóról.
Szavazás
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







