
Szabadtéri országos csúcstartónk, Molnár Krisztina (képünkön), bár közel járt a 440 centiméteres Európa-bajnoki szint teljesítéséhez rúdugrásban, végül nem járt sikerrel, így a kétnapos országos bajnokság után csak a magasugró Gyôrffy Dóra csatlakozott a

Szabadtéri országos csúcstartónk, Molnár Krisztina (képünkön), bár közel járt a 440 centiméteres Európa-bajnoki szint teljesítéséhez rúdugrásban, végül nem járt sikerrel, így a kétnapos országos bajnokság után csak a magasugró Gyôrffy Dóra csatlakozott a
Bár szintet nem ért el, mégis kiemelkedő teljesítményt nyújtott Tóth Lívia. Szombaton 1500 méteren győzött, vasárnap 800 méteren, majd egy órával később 3000 méteren diadalmaskodott. "Sohasem indultam még fedett pályán nyolcszáz méteren - mondta a VEDAC futónője. - Bár az utolsó métereken a háromezerre tartalékolva már kiengedtem, a hosszabb távon nem volt könnyű dolgom. A lábaim ugyancsak bekötöttek, a táv közepén az is megfordult a fejemben, hogy kikaphatok. Csak négy körrel a cél előtt éreztem úgy, hogy mégis én leszek az első."
A juniorkorú Bene Barnabás szombaton 1500-on védte meg címét, vasárnap 3000 méteren lett első. Igaz, a hosszabb távon Csillag Balázs kénytelen volt feladni a versenyt, mert valaki lelépte lábáról a szöges cipőt. "Az volt a célom, hogy két bajnoki címet szerezzek, ezt teljesítettem" - magyarázta Bene, aki nem sokkal később a négyszer kétkörös váltóban is ponthoz segítette csapatát, a PVSK-t.
Még ketten dupláztak a bajnokságon, Petráhn Barbara a 400 méter után a 200 méter aranyát is megszerezte, Miklós Éva a távolugrás mellett hármasugrásban is győzött. A férfi 800 métert a juniorkorú Takács Dávid nyerte meg, aki előző nap 400 méteren bronzérmet szerzett. Meglepő módon a gátfutás bajnokai az előfutamban voltak gyorsabbak. Vári Edit 8.34 másodperces kezdés után 8.40 másodperccel aratta sorozatban ötödik fedett pályás bajnoki győzelmét. Palágyi Gergely először 7.78 másodpercet futott, a győzelmet 7.82 másodperccel szerezte meg. "Az előfutamban biztosra mentem, ezért lazán futottam - így Palágyi. - Idei legjobb eredményemtől belelkesedtem, a döntőben jobban odatettem magam, úgy látszik, ez visszaütött. Jobbnak éreztem magam, nem értem, miért voltam lassabb, valószínűleg görcsösebben futottam." ---- E ---- &
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







