Újabb két magyar remi

RÁCZ PÉTERRÁCZ PÉTER
2005.01.22. 22:58
Címkék
A hetedik fordulójához érkezett a hollandiai Wijk aan Zee-ben zajló szupertorna. Lékó Péter nehéz feladat előtt állt, Michael Adams ellen szerette volna megtartani vezető pozícióját.
Ráadásul, akárcsak a magyar ranglista vezetője, úgy az angol nagymester is nagyon meggyőző formát mutatott a torna első felében. Egyik fél sem tudott túljárni a másik eszén, így nem csoda, hogy egy kis "ütésváltás" után a parti döntetlennel fejeződött be.Polgár Judit és Nigel Short csatája hasonlóan alakult, a világ legjobb női játékosa nem tudta kihasználni térelőnyét, és megosztozott a ponton az angollal.A többi parti eredményétől is függött, hogy Lékó meg tudja-e tartani holtversenyes első helyét. Az eddigi meglepetésember, a kubai Lazaro Bruzon veszített, így ő lemaradt, ám legyőzője, az indiai Viswanathan Anand ennek következtében utolérte az élbolyt. Veszelin Topalov remizett, így a bolgárok legjobbja is csatlakozott az élenállókhoz.A vasárnapi, nyolcadik körben mindkét magyar a sötét figurákat irányíthatja majd, Lékó az orosz Griscsukkal, míg Polgár az eddig még nyeretlen és mindössze két remit produkáló, szintén orosz Morozeviccsel meccsel. CORUS 2005 NEMZETKÖZI SZUPERTORNA (átlagértékszám: 2721, XIX. kategória), WIJK AAN ZEE. 7. forduló: Lékó Péter (magyar, Élő-pont: 2749)-Adams (angol, 2741) döntetlen, Polgár Judit (magyar, 2728)-Short (angol, 2674) döntetlen, Bruzon (kubai, 2652)-Anand (indiai, 2786) 0:1, Topalov (bolgár, 2757)-Morozevics (orosz, 2741) döntetlen, Sokolov (holland, 2685)-Griscsuk (orosz, 2710) döntetlen, Ponomarjov (ukrán 2700)-Kramnyik (orosz, 2754) döntetlen, Szvidler (orosz, 2735)-Van Vely (holland, 2679) 1:0. Az állás: Lékó Péter, Anand, Topalov és Adams 4.5 pont, Bruzon, Griscsuk és Kramnyik 4-4, Polgár Judit és Ponomarjov 3.5-3.5, Van Wely és Short 3-3, Szvidler és Sokolov 2.5, Morozevics 1
Legfrissebb hírek

Balogun két góljából csak a második érvényes, kettő az USA előnye!

Foci vb 2026
47 perce

Öngóllal szerezte meg a vezetést az Egyesült Államok, majd jött Balogun... – videó

Foci vb 2026
56 perce

Itt a vb első öngólja, vezet az USA! – videó

Foci vb 2026
1 órája

Megnyitották harmadszor is, perceken belül kezdődilk az USA–Paraguay

Foci vb 2026
1 órája

Vb 2026: Egyesült Államok–Paraguay

Foci vb 2026
1 órája

Jovo Lukic gólja után „felrobbant” Szarajevó

Foci vb 2026
1 órája

Paris Hiltontól Pókemberen át a Sütiszörnyig, avagy sztárparádé Los Angelesben – Galéria

Foci vb 2026
1 órája

Amerika kapitány természetesen ott van – íme, az USA–Paraguay meccs kezdőcsapatai

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik