Véget ért a "sivatagi show"

Az autókat, motorokat, kamionokat hétfőn feltették az Európába induló hatalmas hajókra, és elindultak hazafelé. Majdnem háromhétnyi erőltetett menet után jöhet egy kis pihenés, aztán a szürke hétköznapok. Kezdődhet az újabb felkészülési időszak, hogy aztán nem is egészen egy év múlva a Dakar-család megint találkozzon a rajt helyszínén. Sokaknak talán furcsa, de a következő sivatagi show szervezése már a jövő héten elkezdődik, hiszen a rendezőknek több mint kétezer ember szállítását, etetését, itatását, versenyeztetését kell kézben tartaniuk jövőre is. A jövőbeni tervekről és az idei év tapasztalatairól Patrick Zanirolit, a verseny igazgatóját kérdeztük.

- Hogyan értékeli az idei Dakart?
- A versenyzőknek és nekünk, rendezőknek is nagyon-nagyon nehéz volt. És nemcsak az útvonal miatt, hanem azért is, mert történt két halálos baleset, amelyek rányomták bélyegüket a hangulatra. Sportszakmai szempontból egyébként elégedett vagyok, mert a csapat újra kiválóan oldotta meg a feladatát. Pedig nem lehetett könnyű, hiszen rengeteg szabályváltoztatást iktattak be az idén, amelyekre nagyon oda kellett figyelni.
- Beváltak ezek az új szabályok?
- Ez volt az első olyan esztendő, amikor nem voltak vitáink a csapatokkal, ami azt jelenti, hogy mindenki elégedett volt a munkánkkal.

- Ez a verseny könnyebb volt, vagy nehezebb, mint az előző?
- Ha a célba érkezők számát nézzük, akkor azt kell mondanom, hogy valamivel könnyebb lehetett, hiszen többen jutottak el Dakarig. De szerintem nem szabad összehasonlítani a versenyeket, hiszen egy viadal nehézsége nemcsak az útvonaltól függ, közbeszólhatnak a technikai gondok és az időjárás is. Az idén például mindenki dolgát megnehezítették a homokviharok. A versenyzőket zavarták a korlátozott látási viszonyok, szakaszt is kellett törölni biztonsági okokból, mert a helikopterek nem tudtak felszállni.
- Senki sem tudhatta előre, hogy milyen lesz az idő, mégis, az útvonal kijelölésénél ezt a tényezőt is figyelembe kell venni. Milyen szempontok befolyásolják még azt, hogy például jövőre merre száguld a Dakar mezőnye?
- Az első szempont mindig a biztonság. Hogy olyan országokba vigyük a versenyzőinket, ahol nem érheti őket támadás, ahol a kormány garantálni tudja a biztonságukat. Természetesen nem könnyű dönteni, hiszen szinte minden afrikai ország akarja a Dakart.
- A szervezőbizottság versenyzáró sajtótájékoztatóján elhangzott, dolgoznak az új szabályokon, hogy még jobbá, még biztonságosabbá tehessék a viadalt. Ez pontosan mit jelent?
- Mindig szükség van újabb és újabb fejlesztésekre. Az idén például bevezettük azt a szabályt, hogy a műholdas navigációs rendszer segítségével ellenőriztük, ki mennyivel hajt a falvakban, és aki túl gyorsan ment, az időbeli és pénzbeli büntetést is kapott. Ennek köszönhetően szinte alig volt sebességtúllépés - már úgy értem, a mezőny létszámához és a falvak sűrűségéhez viszonyítva. Egyébként a helyiekkel is együttműködünk a biztonsági feltételek megteremtésében - két nappal azelőtt, hogy odaérünk egy faluba, végigmegy egy kocsi, amely hangosbemondóval közli, mi várható. Szerintem többek között ennek is köszönhető, hogy senki sem sérült meg a helyiek közül ralibalesetben.
- Sajnos, nemcsak a helyiek biztonságáról van itt szó, hiszen az idei versenyen két motoros is meghalt tragikus körülmények között.
- Két éve beszélgetünk arról, hogy túl gyorsak a motorok, és kéne valamit tenni ez ellen. Mert hát a pilóták természetesen kihasználják a rendelkezésükre álló lóerőket, mivel győzni szeretnének. S hogy mit tehetünk mi? Olyan szabályokat hozunk, amelyek technikai szempontból szabnak gátat annak, hogy a gépek gyorsabbak és gyorsabbak legyenek.
- Gondolom hallotta, hogy a KTM vezetőinek fejében az is megfordult, hogy nem indítanak gyári csapatot.
- Szerintem ez csak azért van, mert a balesetek miatt mindenki összeomlott. De én biztos vagyok benne, hogy találunk megoldást a problémákra.
- De ez már nem hozhatja
vissza sem José Manuel Perezt, sem pedig Fabrizio Meonit. Miként élte meg azt, hogy a Dakar-család elveszítette az egyik legnevesebb tagját?
- Drámai volt. A mentőhelikopter után én voltam az első, aki odaért a baleset helyszínére, és szinte sokkot kaptam a látványtól. Végignéztem, hogyan küzdenek az orvosok az életéért, és láttam, hogy nem tudnak rajta segíteni. Aztán oda kellett mennem a célvonalhoz, és az első húsz motorossal egyenként közölni, hogy mi történt. Huszonhét éve vagyok így vagy úgy a Dakar-mezőny tagja, de ez volt a legrosszabb nap az életemben. ---- A vita tárgya a versenyek végén mindig az, hogy az éppen befejeződő viadal nehezebb, vagy
könnyebb volt az előzőnél. Nos, természetesen minden relatív, hiszen akinek technikai problémája van, vagy elakad a homokdűnéken és ráesteledik a sivatagban, annak egy "könnyű" szakasz is lehet iszonyatosan nehéz.
A versenyzők véleményéből tehát nehéz következtetéseket levonni, a tények azonban makacs dolgok, nézzük tehát, hogy a Barcelonában rajthoz állók közül hányan tudtak eljutni a 8956 kilométeres száguldás végén a Rózsaszín-tó partjára.
A motorosoknál 230 indulóból 104-en értek célba (az arány 45 százalék), az autósoknál 163 rajtoló közül 75 érte el Dakart (46 százalék), a kamionosoknál pedig 69 járműből 37 haladt át a céldobogón (53 százalék). Az összes indulót figyelembe véve a célba érkezők aránya 46 százalék, vagyis durván minden második próbálkozó kiesett.
S ha már a statisztikáknál tartunk, meg kell említeni, hogy az idei Dakaron egy szakaszt (Tisit- Tidzsikdzsa) az időjárás miatt törölni kellett (nem tudtak felszállni a helikopterek), egyet a terepviszonyok megváltozása miatt muszáj volt lerövidíteni, egyet pedig csak az autósok és a kamionosok teljesítettek (Kiffa-Bamako), mivel Fabrizio Meoni halála miatt a motorosokat helikopterrel szállították Bamakóba.
A magyarokkal kapcsolatban viszont csak jó híreink vannak: mindössze egy versenyző, Hermann Henrik búcsúzott idő előtt (a Zouerat-Tisit szakasz előtt), de ő sem technikai gond miatt, hanem azért, mert a három héttel korábban autóbalesetben megsérülő lába nem bírta a terhelést.
A célba érkezők aránya tehát magyar részről felülmúlta az átlagot: négy autós legénység (Palik László és Darázsi Gábor, Szalay Balázs és Bunkoczi László, Kis Sándor és Czeglédi Péter, valamint Liszi László és Rack György), két motoros (Varga Ákos és Nagy Péter), valamint két kamionos egység (a Darázsi Zsolt, Tagai Róbert, Szalai Norbert, valamint a Szaller Zoltán, Farkas Nándor, Keresztesi Péter trió) teljesítette a 27. Dakar-rali embert próbáló távját.
(A verseny magyar hőseiről a következő napokban részletesen olvashatnak.) ---- Az elmúlt hónapokban történt tragikus balesetek hatására az osztrák KTM-gyár (amely a világ vezető motorgyártója a terepraliban) tárgyalásokat kezdeményez azzal kapcsolatban, miként lehetne biztonságosabbá tenni a versenyzést.
A gyár szeretné bevonni a pilótákat, a verseny-szervezőket és a motorgyártókat a megbeszélésbe, hogy együtt találják meg a megoldást az egyre sürgetőbb kérdésre. Természetesen a KTM elsősorban az ASO (a Dakar szervezője) segítségére számít az ügyben, hogy közösen körvonalazzák a motorsport jövőjét ebben a szakágban.
A csapat tagjai és vezetői saját bevallásuk szerint egyelőre az elmúlt hónapok során történt balesetek hatása alatt állnak, és még nem döntöttek az elkövetkezendő versenyekről, sőt, maga a gyár sem határozta el, miként szeretné folytatni. Szó van arról is, hogy esetleg csak privát versenyzőknek ad motort, gyári csapatot nem indít.
Természetesen ez utóbbi döntés nagyban függ attól, hogy milyen szabályváltoztatások születnek a megbeszélések után.
Amint arról már korábban beszámoltunk, a szeptemberi Fáraó-rali során versenybalesetben életét vesztette a háromszoros Dakar-győztes Richardt Sainct, a mostani Dakaron pedig (pontosan egy héttel ezelőtt) elhunyt a kétszeres győztes Fabrizio Meoni. A világ két legjobb terepmotorosa ment el rövid időn belül, akiknek a "kezében" több százezer versenykilométer volt, ami tényleg azt jelzi, hogy talán túlságosan is felgyorsult a verseny, és talán baj van a szabályokkal, vagy a védőfelszerelésekkel.