Palik: Még nem értem célba

Négy autó, két motor, két kamion - s bár egyelőre nem gratulálhatunk a versenyzőknek, mindannyian tudjuk, ha nem történik valami nagyon nagy baj a technikával az utolsó rövid szakaszon, akkor teljesítették a vállalt feladatot.
Dobok, táncosok, barátok, családtagok, több ezer tagból álló ünnepélyes kompánia. A versenyzők azonban a háromhétnyi erőltetett menet után egyelőre csak visszafogott mosolygásra képesek. Még mindig érzik magukban a feszültséget, egyelőre nem tudnak leereszteni.


A fizikai és pszichikai tűrőképesség határán

Két motorosunk közül szinte mindennap Varga Ákos volt a gyorsabb, és összetettben is ő áll előkelőbb pozícióban (27.), mégis azt mondja: Nagy Péter hajtotta végre a nagyobb tettet azzal, hogy eljutott Dakarig. "Az otthoni versenyeken is mindig én voltam előrébb, és bár Peti is jól motorozik, főképp a kitartásának köszönheti, hogy itt van - mondta Varga. - Egyébként most már én is értem, miért tartják ezt a viadalt a világ legnehezebb tereprali-megméretésének."
A két versenyző minden elismerést megérdemel, hiszen először indultak a Dakaron, először láttak homokdűnét, ennek ellenére sikerült teljesíteniük az embert próbáló távot. Pedig a végére már mindketten fizikai és pszichikai tűrőképességük határán voltak - irtózatosan fáradtnak érezték magukat.
"Jó volt megérezni az óceán illatát a sok homok után - sóhajtott a célban Nagy -, de a dakari közlekedést látva visszavágytam a dűnék közé. Jöttünk egy négysávos autópályán, és hirtelen szemből érkezett egy szamaras kordé. Majdnem szívinfarktust kaptam…"
Tény, hogy Dakarban egy kicsit más a közlekedési morál, mint az európai nagyvárosokban (van például két busztársaság, amelyik közül az egyik járművei nem mehetnek a dombon túlra, mert már túl sokszor buktak le azzal, hogy nem volt fékük), de ezt sem bánja, aki eljutott idáig.
Palik László három éve volt itt legutóbb, de akkor nem ünnepelhetett a célban. Most feltett szándéka, hogy Darázsi Gáborral az oldalán megteszi. Ezért is jött már az utóbbi napokban olyan óvatosan. S lám, a taktikájának meglett az eredménye: az összetett 16. helyről talán a legszebb álmaiban sem fantáziált. "Jó ritmusú, technikás pálya volt, de mi spórolgattunk az autóval és az energiánkkal - vallotta be Palik. - Ne kérdezze, hogy elégedett vagyok-e, mert számomra még nincs vége a versenynek. Van még egy szakasz, amelyet teljesíteni kell."
A magyar autósok közül egyébként ezen a napon is a Kis Sándor, Czeglédi Péter duó volt a leggyorsabb (24.), bár a nissanos pilóta jöhetett volna még gyorsabban is, ha nem kell bekapcsolódnia a vonatozásba, amely előtte kialakult.
Próbált ő előzni (aki ismeri, tudja, hogy nem róla mintázták a türelem szobrát), de amikor az út szegélye többször egymás után veszélyesen megdobta, letett arról a szándékáról, hogy belemenjen a kockázatos akciókba. Dakar "kapujában" ugyanis már semmiképpen sem akarta összetörni az autóját.

---- Szalay Balázsnak és Bunkoczi Lászlónak ezzel szemben még az utolsó előtti napra is jutott kaland. A pilóta szokás szerint keresztben-hosszában (amúgy ralisan) terelgette az úton az Opel Fronterát, csakhogy az egyik jobbkanyarban túlságosan kisodródott a kocsi, és először a bal hátuljával ütközött a fának, majd miután megpördült, a jobbal is. Szalayék megálltak, hogy felmérjék a károkat, és úgy tűnt, egy defekttel megúszták az esetet - utóbb azonban kiderült, ez koránt sincs így. Két kilométerrel később ugyanis ismét meg kellett állniuk, mert a másik hátsó kerék is defektes volt, és ha ez még nem lenne elég, a futómű is elgörbült. "A balkanyarokban még úgy-ahogy fordult a kocsi, de jobbra nem nagyon akaródzott neki. Így pedig nem volt túl kellemes kétszázhuszonöt kilométert megtenni" - mondta Szalay.

Darázsi: újabb parádés részeredmény

A dízel Pajeróval autózó Liszi László, Rack György duóval kapcsolatban a legnagyobb szenzáció, hogy itt van Dakarban. Az autó gyakorlatilag széria, és alaposan "el is fáradt" péntek estére. Kiderült, hogy az első futómű négy felfüggesztési pontja közül kettő átszakadt, ha ezzel a kocsival így elindulnak, könnyen megtörténhetett volna, hogy egyszer csak a futómű a motorral együtt a kocsi alá fordul. A szervizesek hajnalig dolgoztak, de még így is óvatosságra intették a pilótát. "Szegény Pajero is elfáradt, nemcsak mi, de ő is akarta a sikert, mert végül csak elhozott minket Dakarig" - mosolygott Liszi.
A kamionosok mezőnyében ezúttal is brillírozott a Darázsi Zsolt, Tagai Róbert, Szalai Norbert trió, amely a hatodik helyen vitte be a célba a MAN-kamiont. Pedig a pilóta szerint semmi különöset sem csináltak, csak a saját tempójukban közlekedtek. "Rögtön az elején elengedtük az idősebbik De Rooyt, mert egyenesben gyorsabb, mint mi, ám nem sokkal később az erdőben utol is értük, mert ezekkel a nagy tengelytávú kamionokkal ők nem szeretnek a fák között menni. Akkor azonban már nem próbáltam visszaelőzni, mert tudtam, hogy a következő hosszú egyenesben úgyis elmegy. Ôszintén megmondom, nem gondoltam, hogy ilyen remek részeredményeink lesznek, és azt sem, hogy a kamion ilyen jól bírja majd a kiképzést" - vélekedett Darázsi.
Sajnos a Szaller Zoltán, Farkas Nándor, Keresztesi Péter trió nem mondhatja el ugyanezt a saját járművéről. A Mercedes, amely az elején még hibátlanul működött, a végére kezdte megadni magát - a laprugókat már csak a szentlélek meg az esti hegesztések tartották össze, csoda, hogy egyáltalán eljutottak Dakarig.
Az erőltetett menet lassan a végére ér - már csak egy nap van hátra a Rózsaszín-tó partján tartandó célceremóniáig.

---- A Dakar résztvevői rengeteg nehéz pillanatot éltek át az elmúlt majd három hét során, de a saját szenvedésük közben sem feledkeztek meg másokéról. A gyári pilóták közül több mint tucatnyian ajánlottak fel pénzt és különböző ajándéktárgyakat a cunami ázsiai áldozatainak. A legtöbbet, 5550 eurót (1 375 000 forint) Cyril Despres ajánlotta fel, és talán szerepet játszott ebben, hogy ő most nagyon is érzi, milyen valakit elveszíteni - Fabrizio Meoni az egyik legjobb barátja volt…