Táncospárunk is indulhat

Cs. B.Cs. B.
2004.10.21. 21:51
Címkék
A hét végén a pittsburgh-i Skate Americával rajtol a 2004-2005-ös felnőtt Grand Prix-sorozat.
Noha az amerikai versenynek még nem lesz magyar résztvevője, a későbbiekben Európa-bajnokunk, Sebestyén Júlia és a junior vb-ezüstérmes Hoffmann Nóra, Elek Attila táncospár is jégre léphet majd az elitben. Néhány napja még úgy volt, egy állomás, a pekingi GP-forduló erejéig Pavuk Viktória is korcsolyázhat majd, ám az Eb-4. helyezett tehetség hétfőn bokasérülést szenvedett, ami hat hétre járógipszbe kényszeríti. De visszatérve indulóinkra: a tavalyi GP-döntőt hatodikként záró Sebestyén három helyszínre is meghívót kapott, így indul a kanadai, a francia és az orosz versenyen is, ám a szabályok értelmében csak kettő eredménye számít a végelszámolásnál, a magyar bajnok pedig a hármasból a moszkvai viadalt ejtette ki. Táncosaink annyiból könnyebb helyzetben voltak, hogy nekik nem kellett dönteniük arról, melyik viadal eredményét hagyják számításon kívül, ugyanis a nevükre eleve két meghívás érkezett, egy a Skate Canadára, egy pedig a párizsi Trophée Eric Bompard Cachemire-re. Egyébként a Pavukéhoz hasonló váratlan baleset nem csupán a magyar válogatottat sújtja, hiszen korábban a világ- és Európa-bajnok orosz Jevgenyij Pljuscsenkóról érkeztek aggasztó hírek, amelyek alapján nemigen találkozhatunk majd vele a GP-sorozatban, míg egy napja honfitársa, a szintén világ- és Európa-bajnoki aranyérmes, Irina Szluckaja esett a térdére olyan szerencsétlenül, hogy az orvosok azonnali pihenést javasoltak neki. Így aztán az egyes fordulók mezőnyéről valójában csak akkor lehet majd biztos képet kapni, ha már a helyszínre érkeznek a korcsolyázók.
Legfrissebb hírek

Európa-liga: hátrányból fordított a Bournemouth, Londonban játszott döntetlent a Hoffenheim

Európa-liga
6 perce

Bánki József: Csodálatos! Ez a játék, hozzáállás, szenvedély mindent elmond magáról!

Európa-liga
24 perce

Értékelje a Ferencváros játékosainak a Milan ellen nyújtott teljesítményét!

Európa-liga
25 perce

Videó: ezzel a Joseph-duplával nyert a Fradi a Milan ellen

Európa-liga
26 perce

A San Siro sem volt akadály: Joseph duplájával, Yusuf kiállítása ellenére is megverte a Milant a Fradi

Európa-liga
27 perce

Női röplabda: két szettig tartotta a lépést a Nyíregyháza az SZBRA ellen

Röplabda
39 perce

Súlyemelő-vb: kettős kínai siker és szakításvilágcsúcs női 77 kilogrammban

Egyéb egyéni
49 perce

Kétgólos előnyből szenvedett háromgólos vereséget a jégkorong-válogatott

Jégkorong
55 perce