Formula-1: Newey távozhat a McLarentől

2004.10.15. 17:41
Címkék
Nem biztos, hogy kitölti 2005 júliusáig szóló szerződését a Formula-1-es McLaren-Mercedes csapatnál a jelenlegi technikai igazgató, Adrian Newey. A "szuperagynak" nevezett brit mérnök az auto, motor und sport című német szaklap szerint korábbi kenyéradójához, a Williamshez tart (1990-97 között négy konstruktőr-világbajnoki cím jelezte Newey eredményes munkáját).Neweynak és a McLarennek az utóbbi idényben kevés sikerélménye volt, miután a korábban forradalminak beharangozott MP4-18-as és MP4-19-es modell csúfos kudarcot vallott, pedig a "delfinorrúnak" nevezett autótól tervezői azt várták, hogy felveszi a versenyt a Ferrarival. Ehhez képest a McLaren-Mercedes az utolsó futam, a Brazil Nagydíj előtt ötödik a gyártók összetett pontversenyében, és csak halvány reménye van arra, hogy Interelagosban megelőzi a Williams-BMW-t.A Williams egyébként a szezon előtt egy szintén rendhagyó külsejű kocsit tervezett, a "rozmárorrúval" azonban befürödtek a grove-iak, és a Magyar Nagydíjtól kezdve visszatértek a hagyományos orrkúphoz.A Williamsnél tehát Neweytól remélik a feltámadást, míg a McLaren a jelentések szerint a korábbi Ferrari-konstruktőrre, Nicolas Tombazisra bízza majd új autója tervezését. Utóbbitól azt várják Wokingban, hogy az MP4-20-as kevésbé legyen extravagáns, mint az MP4-19, ellenben legyen megbízható, és lehessen vele futamokat nyerni.
Legfrissebb hírek

A Real Madrid elleni meccs miatt elhalasztották az ETO–FTC bajnokit – hivatalos

Labdarúgó NB I
4 perce

A hétvégén a pesti rakparton ingyenesen kipróbálható a világ egyik leggyorsabban fejlődő sportága

Csupasport
7 perce

A Serie A-ban folytatja a Puskás Akadémia női csapatának védője

Labdarúgó NB I
13 perce

A szomszédból érkezik a belgák új szövetségi kapitánya

Foci vb 2026
25 perce

Negyvennégy év után tud-e újra címet védeni az ETO?

Labdarúgó NB I
26 perce

Osztrák jégkorongliga: otthon kezdi az idényt a két magyar csapat

Jégkorong
43 perce

Senna, Mansell, Hamilton, Schumacher, Alesi, Piquet – már nevük is van a Hungaroring kanyarjainak

F1
1 órája

A világbajnoki szövetségi kapitányok csaknem harmada elköszönt

Képes Sport
1 órája