Világsztárok a Rómain

Vágólapra másolva!
2004.10.14. 22:10
Címkék
Nem mindennapi élményben lesz részük azoknak, akik jövő keddtől vasárnapig kilátogatnak a Római Teniszakadémia Squash Clubjába.
Ott rendezik meg ugyanis a 40 ezer dollár összdíjazású Nissan Hungarian Open Világkupa-versenyt, amely a Profi Squash-világszövetség (PSA) hivatalos versenynaptárának egyik legizgalmasabbnak ígérkező viadala. Kedden és szerdán (október 19-20.) a kvalifikációs mérkőzésekre kerül sor, csütörtökön és pénteken (21-22.) a főtábla találkozóit rendezik meg, szombaton az elődöntő, vasárnap a finálé következik. Miután megannyi világsztár lép pályára, már most óriási az érdeklődés - 400 bérlet gazdára talált, és jegyek is csak korlátozott számban kaphatók a fallabdaklubokban, valamint a helyszínen.Az esemény szenzációjának számít a mind a négy oldalán üvegfallal fedett pálya, amelyet kifejezetten erre a versenyre építenek. A teniszstadion centerpályáján helyezik el, így nem lesz akadálya annak, hogy minél többen láthassák élőben a fallabda zsonglőreit, sőt 1400 lux erősségű megvilágítással, valamint speciális fóliák által keltett fényhatásokkal fokozzák a hatást a szervezők. Az üvegpálya egyébként négy tonnát nyom, a négy fala edzett, 12 milliméter vastagságú üvegből készült.S ha már sztárokról szóltunk, íme egy kis ízelítő: az egyiptomi Amr Sabana (5. a világranglistán), a kanadai Jonathan Power (6.), az angol Nick Matthew (8.), az ausztrál Joseph Kneip (10.), a francia Gregory Gaultier (11.), az ausztrál Anthony Ricketts (13.), az egyiptomi Mohammad Abbasz (15.) és az angol Adrian Grant (16.) teszi tiszteletét a fővárosi csúcsviadalon. A magyarokat Krajcsák Márk (102.), Fülöp Sándor (199.), Szabóky Márton (221.) és Török András képviseli.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: a Paks, az ETO FC és a Puskás Akadémia is játszik a Konferencialigában

Minden más foci
2 órája

Lamin Colley és Hornyák Zsolt is hisz az Arisz kiejtésében; Már biztos európai főtáblás a Ferencváros

E-újság
2 órája

Stollárék két szoros szettben kikaptak Gaufféktól a montreali teniszversenyen

Tenisz
2 órája

A számok nem hazudnak – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
2 órája

Utolsó utáni pillanat – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
2 órája

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
3 órája

Robbie Keane: Időre van még szükségünk az összecsiszolódáshoz

Bajnokok Ligája
3 órája

A magyar férfi kosárválogatott 20 pontos vereséget szenvedett a horvátoktól

Kosárlabda
3 órája
Ezek is érdekelhetik