Három hely vár még gazdára

2004.10.14. 21:36
Címkék
Három válogatott kvalifikálta magát az észak- és közép-amerikai zóna selejtezőinek utolsó szakaszába, tehát már csak három hely kiadó. A legsimábban a térség egyik nagyhatalmának számító mexikóiak jutottak tovább, negyedszer is könnyedén győztek, így eggyel kevesebb meccset játszva is biztosnak tekinthetik a C-csoport első helyét.
A forduló tarolását viszont az A-csoportban az élen álló amerikaiak mutatták be, egy hatossal küldték ugyanis haza Panamát. A mindössze 20 éves, csereként beálló Eddie Johnson a US Team történetének nyolcadik mesterhármasát szerezte, 16 perc leforgása alatt.
"Óriási dolog, hogy háromszor betaláltam, mert nagyon fiatal vagyok még. Ez persze nem jelenti azt, hogy feltétlenül híres gólvágó lesz belőlem, de biztató. Egyelőre nagyon ideges vagyok minden pályára lépés alkalmával" - öntötte ki a lelkét Johnson.
"A jamaicaiak biztosan azt remélik, hogy az utolsó játéknapon a B-csapatunkkal állunk ki, de csalódni fognak, győzni akarunk, nehogy elveszítsük a lendületet" - keménykedett előre Gregg Berhalter, az amerikai válogatott védője.
A harmadik révbe érő társaság a guatemalai, amelynek legközelebb a nyeretlen kanadai tizenegyet kell megvernie ahhoz, hogy az első helye se kerülhessen veszélybe. ---- A ---- &
Legfrissebb hírek

A közösségépítő Borbély Balázs lehet a Ferencváros legjobb igazolása – új útra lépett az ETO

Labdarúgó NB I
4 perce

Pogacar sárgában hódította meg az Alpe d’Huezt

Kerékpár
11 perce

Guardiola helyett Pirlo lesz a befutó az olasz válogatott élére – sajtóhír

Olasz labdarúgás
14 perce

Hamilton vezérletével a Ferrari a leggyorsabb a Hungaroringen; Antonelli a top 10-en kívül a második edzésen

F1
27 perce

Jean Alesi: Mansell egy vadállat volt, Verstappen pedig egy pitbull!

F1
57 perce

Az MTK együttműködési megállapodást kötött a Cube adatelemző céggel

Labdarúgó NB I
1 órája

Merre tartasz, FIFA? – vb-botrányok

Képes Sport
1 órája

Gyász: 18 évesen elhunyt a KSI vízilabdázója

Vízilabda
1 órája