Cassano távozik Rómából?

2004.10.05. 20:44
Címkék
Az olasz válogatott kerete - Marcello Lippi szövetségi kapitány vezetésével - gőzerővel készül a hét végi és a jövő szerdai vb-selejtezőre.
A tréner kedden délelőtt nyitott, délután pedig zárt kapus edzést tartott játékosainak, akiket az egymás elleni edzőmeccs során a következő két csapatra osztott: Buffon - Bonera, Nesta, Materazzi, Pancaro - Gattuso, Fiore - Camoranesi, Gilardino, Di Vaio - Corradi, illetve Pelizzoli - Oddo, Zaccardo, Cannavaro, Zambrotta - Blasi, De Rossi - Diana, Totti, Esposito - Toni, amiből kiderül, hogy alaposan megkavarta a kártyákat. Ugyanakkor az is egyértelmű, hogy a gárda a Trapattoni mester által annyira kedvelt 4-2-3-1-es szisztémára készül, igaz, a tréning második felében Lippi 4-4-1-1-ben is pályára küldött egy formációt.
A fenti listából kitűnhet, hogy Simone Perrotta nem lépett pályára, a Roma középpályásának ugyanis vérömleny van a jobb lábában. Perrotta egyébként nem áll szóba az újságírókkal, akárcsak három klubtársa, De Rossi, Pelizzoli és Totti, ők ugyanis - a válogatott stábjának könyörgése ellenére - a squadra azzurrában is tartják magukat a "farkasoknál" elhatározott sajtócsendhez. (Az azért valahogy kiszivárgott, hogy Daniele De Rossi telefonon elnézést kért Obafemi Martinstól, az Inter csatárától, akinek kisebb sérülést okozott a vasárnapi rangadón.)
Egy ötödik Roma-játékossal, Antonio Cassanóval kapcsolatban is van hírünk: egykori edzője, Eugenio Fascetti szerint a fiatal támadó jobban tenné, ha továbbállna Rómából, mert igen nehéz lett körülötte a levegő. "A szurkolók egyik napról a másikra ellene fordultak, ami aligha véletlen" - fogalmazott Fascetti, az egyetlen tréner, akinek gyakorlatilag nem volt konfliktusa Cassanóval.
A csatárt egyébként a legfrissebb átigazolási pletykák szerint egy sor sztárklub látná szívesen a soraiban: a Real Madrid, a Juve, a Milan, az Inter és a Chelsea. Cassano szerződése 2006-ban jár le a Romával.
Végül még két átigazolási (ál?)hír: az Inter árulja Kily Gonzálezt, Cristiano Zanettit és Javier Zanettit, a Real pedig megvenné Nestát a Milantól - 35-40 millió euróért, vagy Ronaldóért cserébe.
Legfrissebb hírek

Antonelli 50 pont előnnyel megy nyári szünetre, de nehéz folytatásra számít

F1
2 perce

Maldini megmakacsolta magát, ha nem Pirlo lesz a kapitány, akkor...

Olasz labdarúgás
24 perce

A Puskás Akadémia debreceni sikerrel indította az idényt

Labdarúgó NB I
30 perce

NB I: Paksi FC–Ferencvárosi TC

Labdarúgó NB I
32 perce

A DAC, a Kassa és a Komárom is döntetlennel nyitott

Minden más foci
36 perce

Hamilton a Ferrari taktikáját és a saját teljesítményét is kritizálta a Magyar Nagydíj után

F1
57 perce

Nem volt átütőerő egyik csapatban sem Szentlőrincen

Labdarúgó NB II
1 órája

Andy Diouf parádés góljaival fordított az Inter a Karlsruhe ellen – videók

Minden más foci
1 órája