Románia: a sereghajtó verte meg a Steaua Bucuresti-et

2004.10.04. 20:28
Címkék
A 9. fordulóban megszületett a bajnokság eddigi legnagyobb meglepetése: a tökutolsó, eddig nyeretlen Poli Iasi Bukarestben verte meg az UEFA-kupa csoportküzdelméig eljutó Steauát.
A klasszikus forgatókönyv szerint zajló mérkőzésen három hazai kapufát jegyezhettünk az egyik oldalon, egyetlen kapura lövést a másikon, a lényegen azonban ez nem változtatott. Az FC National így még inkább sajnálhatja, hogy elszalasztotta annak lehetőségét, hogy leszakítsa nagy vetélytársait. A román bajnoki listát némi meglepetésre még mindig vezető bukaresti kiscsapat hiába játszott 86 percen át emberelőnyben, nem tudta legyűrni a három futballistája doppinggyanús ügyének terhével pályára lépő Farult. Pedig előtte a Rapid harmatgyenge játékkal szenvedett vereséget Galacon, ám ez sem bizonyult elegendő serkentőnek a FC National futballistái számára. A súlyos anyagi gondokkal küszködő, időtlen idők óta fizetésre váró gyulafehérváriak viszont még a látszatra sem adtak, a Gloria úgy lőtte a góljait, ahogyan akarta. Kolozsváron a CFR tizenegyest hibázott a Sportul Studentesc ellen, ám ezzel együtt sem mondható érdemtelennek a bukaresti diákcsapat pontszerzése a kincses városban. 9. forduló: Gloria Bistrita-Apulum Alba Iulia 6-1, FCM Bacau-FC Arges Pitesti 1-0, Otelul Galati-Rapid Bucuresti 1-0, CFR Cluj-Sportul Studentesc Bucuresti 1-1, FC National Bucuresti-Farul Constanta 2-2, FC Brasov-Universitatea Craiova 1-3, Poli-AEK Timisoara-Dinamo Bucuresti 2-3, Steaua Bucuresti-Poli Iasi 0-1.
Az élcsoport: 1. FC National 22 pont, 2. Rapid 17, 3. Steaua 16 (16-8) - 8 mérkőzésből, 4. Gloria 16 (16-8)
Legfrissebb hírek

„Ez egy megnyert pont” – Győri-Lukács Viktória

Kézilabda
18 perce

Vanharen: Amióta az ETO-hoz szerződtem, a klub sok pénzt keresett az átigazolási piacon

Labdarúgó NB I
43 perce

Női kosárlabda Eb-selejtező: Miskolcon játszanak novemberben a magyarok

Kosárlabda
55 perce

„Valami egészen mást akartam” – bíróságon dolgozik a volt válogatott labdarúgó

Labdarúgó NB I
57 perce

Tenisz: Bondár és Marozsán is rontott, Djokovics újra a legjobb tízben a világranglistán

Tenisz
1 órája

„Én vagyok minden idők legjobbja, pont” – C. Ronaldo szerint az emberek nem értékelik őt eléggé

Minden más foci
1 órája

Los Angeles 2028: amerikai színekben indulna a kétszeres olimpiai bajnok magyar kajakos

Kajak-kenu
1 órája

November 24-én kezd Isztambulban a Vasas a női röplabda BL-ben

Röplabda
1 órája