Az NSO ajánlja:
A adatlapja
Súlyemelés az olimpián
Adatlap: Krutzler Eszter
Fotógaléria:
Tudják, mi a közös Krutzler Eszterben és Kótai Mihályban? A válasz: mindkettőjük alma matere az angyalföldi Szabó Ervin Gimnázium és Szakközépiskola.
A Szabó Ervint azonban tőlük függetlenül is nyugodtan nevezhetjük sportos iskolának, hiszen itt oktat - történelmet - Varga László, korábbi FIFA-bíró, illetve több utánpótláskorú labdarúgó is ebben a jeles intézményben tanul. Olimpiai ezüstérmes súlyemelőnkre a héten újabb nehéz erőpróba várt, mivel hétfőn kezdődtek meg számára az érettségi vizsgák.

Krutzler Eszter okkal mosolyog: az olimpia után az írásbeli érettségije sem sikerült rosszul (Fotó: Czagány Balázs)
Krutzler hozzátette még, már a tavaszi vizsgaidőszakban is nehézséget okozott számára a tanulás és a sportolás összeegyeztetése, ezért úgy döntött, inkább őszre halasztja az érettségit. Kíváncsiak voltunk, vajon már Athénba is a négyjegyű függvénytáblázattal utazott-e, de a tavaly vb-ezüstérmet szerző emelő elmondta, csak a hazaérkezés után kezdett el készülni a vizsgákra.
"Persze még így sem volt könnyű dolgom, hiszen rengeteg élménybeszámolóra hívtak - mesélt Krutzler az édes teherről -, aminek nagyon örültem, hiszen így jobban megismertek az emberek. De azért az olimpia után már mindennap időt kellett szakítanom a tanulásra, és úgy érzem, ezt a feladatot is sikerült jól megoldanom."
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







