Újabb vereség a németektől

RÁCZ PÉTERRÁCZ PÉTER
2004.09.18. 20:31
Címkék
Idézhetjük az egyik legnagyobb közhelyet: egyszer fenn, egyszer lenn. Ezúttal éppen lenn, ugyanis a magyar válogatott szombaton ismét kikapott a vendég németektől az olimpiai felkészülés jegyében zajló csapatviadalon.
A Lékó Pétert, Polgár Juditot és Almási Zoltánt nélkülöző hazai együttesnek a csütörtöki zakó, majd a pénteki fényes diadal után a harmadik játéknapon szinte semmi sem sikerült. A Kállai Gábor kapitány által vezetett csapatból Gyimesi Zoltán reális vereséget szenvedett ellenfelétől, Balogh Csaba pedig egy durva elnézés után volt kénytelen beszüntetni az ellenállást. Horváth Csaba, Varga Zoltán és Berkes Ferenc hoszszabb-rövidebb küzdelem után osztozott meg a ponton riválisával, míg a mieink közül a versenyteremből utolsónak távozó Ruck Róbert hátrányos állásból, nagy erőfeszítések árán ért el döntetlent. A vereségnek köszönhetően a magyar válogatott hátránya négy pontra nőtt. A negyedik játéknapra vasárnap kerül sor. ---- B ---- 3
Legfrissebb hírek

A házigazda ellen Bukarestben – a bronzéremért játszik a magyar válogatott a női kézi Eurokupában

Kézilabda
12 perce

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
19 perce

Borsány-Gyenes András a Magyar Sportújságírók Szövetségének új elnöke

Egyéb egyéni
34 perce

Vindics-Tóth Lili Anna új országos csúccsal nyerte a varsói maratonit

Atlétika
1 órája

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
1 órája

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
1 órája

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
2 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
2 órája