Visszafogottan kezdtek a csapatok Liverpoolban, igaz, a vendég Monaco részéről Kallon már a 2. percben megpróbálta egy 45 méteres lökettel meglepni Dudeket - sikertelenül.

Djibril Cissé szerezte az elsô gólt a liverpooli találkozón

Djibril Cissé szerezte az elsô gólt a liverpooli találkozón
Nem sokkal később Cissé már jobban célzott, persze neki Luis García és Gerrard összjátékát követően már csak a kapuba kellett bombáznia a labdát mintegy tíz méterről. A szünetig Luis García két nagy lehetőségét hárította Roma. A monacói kapus a második félidő elején is kapott munkát, az 57. percben Cissé kiugrását és löketét követően, míg a monacóiak legnagyobb helyzete Adebayor nevéhez fűződött - a togói csatár a 72. percben fejelt Dudek kezébe egy szögletet követően.
Baros a hajrában még kicselezte Squillacit és Romát, majd közelről, éles szögből a kapuba lőtt.
A másik ágon feledhető első félidő - amelyben Rivaldo sikertelen ollózási kísérletén kívül csak Schürrer ziccerét lehetett feljegyezni - folytatásaként Pandiani majdnem megszerezte a vezetést két perccel a fordulást követően, de Luque beadását és a védők elalvását követően az uruguayi csatár elpuskázta a szinte tökéletes ziccert. Rivaldo is megvillant még egyszer, de nagy szólóját követő löketét Molina hatástalanította, így maradt a gól nélküli döntetlen.
LIVERPOOL (angol) - MONACO (francia) 2-0 (1-0)
Liverpool
V: Hauge (norvég). G: D. Cissé (22.), Baros (84.)
LIVERPOOL: Dudek - Josemi, Carragher, Hyppiä, Riise - Finnan, Gerrard, Xabi Alonso, Kewell (Warnock, 77.) - Luis García (Biscan, 87.) - D. Cissé (Baros, 69.)
MONACO: Roma - Givet (El Fakiri, 80.), Squillaci, J. Rodriguez - Zikosz - Maicón, D. Perez (Juan, 89.), P. Farnerud, Evra (S. Camara, 46.) - Kallon, Adebayor
DEPORTIVO (spanyol) - OLYMPIAKOSZ (görög) 0-0
La Coruna
V: De Bleeckere (belga)
DEPORTIVO: Molina - Manuel Pablo, Romero, César, Jorge Andrade - Scaloni - Sergio, Valerón - Pandiani, Munitis (Héctor, 89.), Luque (Fran, 71.)
OLYMPIAKOSZ: Nikopolidisz - Schürrer, Pantosz (Kosztulasz, 89.), Anatolakisz - Kafesz, Venetidisz, Sztoltidisz, Georgatosz - Rivaldo - Okkasz, Giovanni (Mavrogenidisz, 77.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







