A MOB visszaküldte Annus oklevelét

2004.09.15. 20:29
Címkék
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) visszaküldte a NOB-nak Annus Adriánnak az athéni játékokon elért győzelméért járó oklevelét, amelytől az utólagos doppingellenőrzés megtagadása miatt fosztották meg a kalapácsvetőt.
Annus Adrián oklevele szerdán érkezett meg a MOB címére. "Az oklevelet a NOB határozatának megfelelően gyorspostával azonnal visszaküldtük Lausanne-ba" - jelentette ki Molnár Zoltán ügyvezető igazgató. Az atlétikai szövetség felszólította Annust az aranyérem visszaadására, valamint hozzájárulását kérte DNS-vizsgálata elvégzéséhez, amely tisztázhatná a két személytől származó vizeletmintával kapcsolatos megállapítást. Annus kedden jelezte: nem adja vissza a medáliát. A Magyar Atlétikai Szövetségnek (MASZ) október 3-ig le kell zárni a tényfeltáró fegyelmi vizsgálatot, ám már az első, szerdai meghallgatást is el kellett halasztani a versenyzők nem megfelelő jogi képviselete miatt. Annus és Fazekas Róbert ügyvédjével, a Bécsben élő, magyar származású Eva Maria Barkival jelent meg a bizottság előtt. A szabályok szerint azonban az atléták jogi képviseletét csak olyan ügyvéd láthatja el, akinek megfelelő magyar kamarai tagsága van. Rábold Gusztáv MASZ-elnök az MTI-nek elmondta, hogy a szövetségnek Annus nem nyilatkozott arról, befejezte-e pályafutását. Egy 2004-es kormányrendelet alapján a visszavonult sportoló ellen nem indítható fegyelmi eljárás.
Legfrissebb hírek

„Öt éve koldusként járok-kelek” – a túlélésért küzd az ukrán kézilabda

Kézilabda
16 perce

A sirályoktól a futball terrorcsapatáig, avagy öt-öt favorit, illetve sötét ló a Konferencialigában

Konferencialiga
29 perce

Bántalmazta a játékvezetőt, aki bordatörést szenvedhetett – sajtóhír

Minden más foci
31 perce

Szabálymódosítás jöhet a FIFA-nál a Balogun-ügy miatt

Minden más foci
35 perce

Kocsis Gergő a játékot és a sarki fény látványát is élvezi

Légiósok
38 perce

Vívás: három magyar a főtáblán a férfi tőrözők takamacui vk-viadalán

Egyéb egyéni
52 perce

Corbu Máriusz: Az El-ben a kieséses szakasz a cél, de kellenek a bajnoki győzelmek is

Európa-liga
1 órája

Szalontay Sándor a negyeddöntőben búcsúzott a pályakerékpáros vb-n

Kerékpár
2 órája