Szép emlék: volt egyszer egy 8-3

2004.09.14. 21:43
Címkék
A legutóbbi BL-kiírás során került a rekordkönyvekbe a Monaco 8-3-as győzelme a Deportivo felett, erre tessék, a két csapatot ismét összehozta a (bal)sors.
Didier Deschamps-nak át kellett alakítania a csapatát
Didier Deschamps-nak át kellett alakítania a csapatát
Didier Deschamps-nak át kellett alakítania a csapatát
Didier Deschamps-nak át kellett alakítania a csapatát
Didier Deschamps-nak át kellett alakítania a csapatát
Didier Deschamps-nak át kellett alakítania a csapatát
A gyalázatos verés ellenére a spanyol gárda a Monacóval együtt továbbjutott a csoportból, ám ez a mostani kvartett elég kiegyensúlyozottnak tűnik ahhoz, hogy a kettős ne bízhasson vakon az újabb sikerben.
Ami a tavasszal döntőt játszó hercegségbelieket illeti, csapatuk alaposan kicserélődött: elment a BL-gólkirály Morientes, a Depornak négyet vágó Prso, a csapatkapitány Giuly, a játékmester Rothen, továbbá a hatékony csapatjáték két fontos "eleme", Edouard Cissé és Ibarra. Didier Deschamps vezetőedző körül már ezen a nyáron is forgolódott egy-két elitklub "anyagbeszerzője", de ha e kirajzás után is sikerül nemzetközileg ütőképes csapatot építenie, biztos, hogy magukkal is viszik. A dél-amerikai ihletésű keretfeltöltés mindenesetre nem sikerült rosszul, Chevanton, Maicon, Pérez, a Sierra Leone-i Kallon, továbbá a spanyolországi luxuskölcsön szerepét Morientes után eljátszó Saviola mind-mind sikerre éhes játékos - kérdés, mire lesznek képesek együtt.
Monacóhoz hasonlóan Liverpoolban is korszakos döntések születtek a nyáron: megváltak Gérard Houllier menedzsertől, valamint eladták Michael Owent, akiből az Anfield Roadon lett felnőtt - és kiváló futballista. Owen, valamint Danny Murphy távoztával sokan attól tartanak, hogy oda az igazi liverpooli szellem, éppen ezért különösen nagy bizonyítási teher nyugszik Rafa Benítez, az új spanyol menedzser vállain, valamint legénységén, benne a nyáron igazolt volt francia gólkirályon, Djibril Cissén.

A Depornál nem volt nagy, látványos bevásárlás, a csapat nagyjából együtt maradt, ám a hosszú összezártság, valamint egyes kulcsposztok "elöregedése" - a játékmester Fran például már 35 éves - sok szakértővel azt mondatják, hogy Javier Irureta gárdája lassan, de biztosan lejtmenetbe fordul. A spanyol bajnokság elején mutatkoztak is erre utaló jelek, de azért a keret van annyira erős, hogy a Depor minden csoportellenfelére veszélyes legyen.
Ugyanez a megállapítás érvényes a négyes negyedik tagjára, az Olympiakoszra is, különösen a saját közönsége előtt. Először is, mert Görögországot képviseli - ezt július negyedike óta illik különösen komolyan venni. Meg aztán a pireusziak népes brazil kolóniájához csatlakozott egy bizonyos Rivaldo. 1999 aranylabdása valószínűleg már sohasem lesz a régi, de egy megfelelő közösséget 32 esztendősen is új magasságok felé lökhet, legalábbis szerinte: "Azt se hitte senki, hogy Európa-bajnokok lesznek. Miért ne nyerhetnénk meg tehát a BL-t?" Azaz Görögország felfrissült és tüzes levegője már őt is megcsapta. ---- S ---- A
Legfrissebb hírek

Technikai doppingszerek – Csinta Samu publicisztkája

Atlétika
12 perce

Szombati sportműsor: újabb lépést tehet az ETO FC a bajnoki cím felé; ETO KC–FTC női kézilabda MK-elődöntő

Minden más foci
13 perce

Asztalitenisz-vb: női válogatottunk drámai meccsen búcsúzott

Egyéb egyéni
22 perce

Több mint egy hónap után folytatódik az F1; Gruber ismét bevenné az Újpest kapuját

E-újság
44 perce

Rekordhosszúságú, őrjítő frém a sznúker-vb-n, Allen ledolgozta a hátrányát

Egyéb egyéni
50 perce

Férfi kosár Euroliga: másodszor is legyőzte a Hapoelt a Real Madrid

Kosárlabda
53 perce

Újabb pontokat gyűjtött, egyre közelebb a bennmaradáshoz a Leeds

Angol labdarúgás
54 perce

A helyzeteivel jobban gazdálkodó Mallorca fontos pontokat zsebelt be Gironában

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik