Hol van a futballkultúra?

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
2004.09.12. 22:18
Címkék
Hány az óra, Trapattoni úr?
Hány az óra, Trapattoni úr?
Hány az óra, Trapattoni úr?
Hány az óra, Trapattoni úr?
Hány az óra, Trapattoni úr?
Hány az óra, Trapattoni úr?
Némi túlzással állítható: kisebb örömünnepet ültek a Benfica drukkerei azt követően, hogy csapatuk a második fordulóban is győzött, miközben a bajnoki rajtot az Európai Szuperkupa miatt kihagyó Porto (22-én pótolja a mérkőzését a Leiria ellen) csak döntetlenre volt jó a Braga vendégeként. Giovanni Trapattoni legénysége a Beira Mar legyőzése (3-2) után ezúttal a Moreirensét fektette két vállra, bár az olasz mester csak Simao Sabrosának a hajrában lőtt, egyébként szépségdíjas gólja után ülhetett nyugodtan a kispadon. Az előtte eltelt több mint nyolcvan percben is a Benfica irányított, de Petit nem kevésbé látványos, szabadrúgásból szerzett találatán kívül csak kimaradt lehetőségeket lehetett feljegyezni, miközben a Moreirense azért vezetett egy-két ígéretesebb akciót.
"Azt kértem a játékosaimtól, hogy ne kapkodjanak, mert olyan ellenfél látogat hozzánk, amely korábban rendszeresen ponttal távozott a Luz-stadionból. Mindenki teljesítette a kötelességét, akik pedig a lelátón fütyültek, azoknak nincs futballkultúrájuk" - utalt Trap a második félidő közepe felé élesedő nézői reakciókra.
Ezek a reakciók csaptak át aztán lelkendezésbe, amikor lefújták a Braga-Porto derbit. A címvédő már a 3. percben előnybe került Maniche révén, ám a házigazdák sokkal inkább rakkolós, mintsem technikás játékkal ledolgozták a hátrányt, és otthon tartották az egyik pontot. "Így nem lehet nyerni, a játékvezető nem adott meg javunkra egy tizenegyest" - panaszkodott a lefújást követően Maniche. Mindhiába…

SuperLiga
2. forduló: Guimaraes-Académica 2-1 (Moreno 5., Silva 21., ill. Luciano 61.), Gil Vicente-Boavista 0-1 (Zé Manel 38.), Marítimo-Penafiel 3-0 (Van der Gaag 37., Bibiskov 58., Santos 82.), Leiria-Estoril 4-2 (Joao Paulo 20., 64. - a másodikat 11-esből, Edson 36., 47., ill. Hugo Santos 4., Paulo 79.), Braga-Porto 1-1 (Wender 59. - 11-esből, ill. Maniche 3.), Benfica-Moreirense 2-0 (Petit 24., Simao Sabrosa 82.), Nacional-Beira Mar 2-1 (Goulart 40., Gouveia 90., ill. McPhee 10.). A Setúbal-Sporting mérkőzés lapzártánk után ért véget, a Rio Ave-Belenenses találkozót hétfőn rendezik.
Az élcsoport: 1. Benfica 6 pont (5-2), 2. Boavista 6 (2-0), 3. Guimaraes 4
Legfrissebb hírek

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
13 perce

Szoboszlai Dominik előrébb került, mégsem lett veszélyesebb a támadójáték – elemzés

Magyar válogatott
57 perce

Gordon szerint nincs különbség Anglia és Spanyolország között – Roy Keane nem ért egyet

Minden más foci
1 órája

Marozsán kikapott a negyeddöntőben a meglepetésembertől

Tenisz
1 órája

Elfogytak a szlovákok, a masszőrüket indítják a vb mezőnyversenyén

Kerékpár
1 órája

Illja Zabarnij: Nagyon jó a magyar csapat, szerencse is kellett a legyőzéséhez

Magyar válogatott
1 órája

Magyar Örökség-díjat kapott a 4×100-as gyorsúszóváltó

Úszás
1 órája

Dupla be, dupla ki – hétfőtől jön az év egyik legkülönlegesebb dartsversenye

Egyéb egyéni
1 órája