Blazs Szliskovics szerint persze ez semmit sem von le csapata érdeméből, amely a helyzetek alapján közelebb állt a három pont megszerzéséhez, mint ibériai riválisa. "Nem a spanyolokon múlott, hogy el tudtak vinni egy pontot. Ha kicsit jobban koncetrálunk, vendégeink kínos vereséggel távoztak volna tőlünk" - szögezte le a bosnyák szakvezető.
Kollégája, a spanyol válogatottat gardírozó Luis Aragonés szinte tajtékzott a lefújást követően, az idős mester elsősorban Xabi Alonsóra volt mérges. A Liverpool középpályása adta el ugyanis infantilis módon a labdát Bolicsnak, aki pillanatokkal később már a házigazdák egyenlítő találatát ünnepelhette. "Meg kell tanulnunk tétre játszani! Így egyszerűen nem lehet elveszíteni a labdát a kapunk előtt, amikor a kezünkben van az irányítás, és már alig hiányzik néhány perc a lefújásig - fakadt ki Aragonés. - Túl sokat harcoltunk, küzdöttünk azért, hogy csak úgy eladjuk a labdát és vele együtt a biztos sikert. A bosnyákok a mi hibánkból egyenlítettek ki."
Szegény Xabi Alonso nem győzött bocsánatot kérni a többiektől, igaz, azért nem dőlt a kardjába: "Egy buta labdaérintésemből született az egyenlítő gól. Szomorúan távozom innen, mert az én hülyeségem nélkül valószínűleg nyertünk volna. Néha jobb, ha az ember csak belerúg egy hatalmasat a felé tartó labdába, hogy a többiek időt nyerjenek a helyezkedésre. Sajnálom, de biztos vagyok benne, hogy a bosnyákok a csoport többi tagjának is megnehezítik az életét."