Risztov Éva kihagyja a rövid pályás Eb-t

SAL ENDRESAL ENDRE
2004.09.09. 20:47
Címkék
Több magyar klasszis is hiányzik majd a decemberi, rövid pályás Európa-bajnokságról, az athéni olimpia után hárman is közölték Kiss László szövetségi kapitánnyal, ha lehet, távolmaradnának a kontinensbajnokságtól.
A hármak: az ötszörös rövid pályás Európa-bajnok Risztov Éva, az olimpiai bajnok Kovács Ágnes és a gyorsúszó (amúgy a váltóval vb-bronzérmes) Zubor Attila. Kovács Ági és Zubor korábban sem kedvelte a 25 méteres viadalokat, így az, hogy nem lesznek ott az osztrák fővárosban, nem akkora meglepetés. Ellenben Risztov a műfaj egyik legjobbja a vén kontinensen. Persze az ő távolmaradására is számítani lehetett, hiszen az athéni olimpia végére enyhén szólva kikészült lelkileg, olyannyira megviselte, hogy 400 méter vegyesen nem került dobogóra, hogy 200 méter pillangón és 400 méter gyorson is gyengélkedett, 800 méter gyorson pedig már el sem indult.
Még Athénban azt mondta, hosszú ideig a medencék környékére sem akar menni, pihenni szeretne, hiszen idegileg elfáradt. Risztov mindezt a szövetségi kapitánnyal folytatott diskurzus során is megerősítette, akkor még féléves pihenőt sem tartott kizártnak. Kiss László viszont úgy tudja, nem lesz ilyen hosszú a pauza, Risztov ugyanis a napokban jelentkezett, mondván, szeretne ott lenni a válogatott október végén kezdődő edzőtáborában.
"Örülök neki, hogy így döntött, mert egy hosszabb kihagyás kockázatos lenne számára. Éva sikere ugyanis pont a terhelhetőségében rejlik" - vélekedett Kiss László.
A világbajnoki ezüstérmes, olimiai bronzérmes Cseh László ellenben a tervek szerint ott lesz a bécsi rövid pályás Európa-bajnokságon, s arra készül, hogy megvédje 400 méter vegyesen a tavaly decemberben, Dublinban szerzett kontinensbajnoki címét.
Legfrissebb hírek

Két tinédzser is nagyszerű időt úszott az Ázsia-játékokon

Úszás
14 perce

Változott Zinédine Zidane kerete: egy párizsi ki, egy párizsi be

Francia labdarúgás
23 perce

Kosárlabda: kik lehetnek a női NB I legjobb fiatal játékosai?

Utánpótlássport
51 perce

Kiellel közösen rendezne olimpiát München

Egyéb egyéni
55 perce

Lukács Norbert távozik a Nyizsnyij Novgorod kosárcsapatától

Kosárlabda
1 órája

Dimarco és Cristante is kikerült az olasz válogatott keretéből

Olasz labdarúgás
1 órája

A hétvége bakija: ezzel a góllal győzte le az Újpest a ZTE-t a labdarúgó NB I-ben – videó

Labdarúgó NB I
1 órája

December elején pótolják a Ferencváros–Kispest-Honvéd meccset – megvannak az idei fordulók pontos kezdési időpontjai

Labdarúgó NB I
1 órája