Éledeznek a németek

2004.09.09. 21:26
Címkék
Az Ausztria elleni 3-1-es idegenbeli sikert követően újabb életjelet adott magáról a Jürgen Klinsmann irányítása alatt formálódó német válogatott.
A Brazília elleni, két brazil góllal - Kuranyi is a dél-amerikai országból származik - kialakult 1-1 nem csupán az eredmény, hanem időnként már a játék miatt is figyelemre méltó volt, és nem csupán a német, hanem az európai sajtó szerint is.
"Megdicsértem a fiúkat az öltözőben - mondta a lefújás után Klinsmann. - Új csapat érhet össze, olyan, amelyikért nagyon lehet majd lelkesedni. Fontos lépést tettünk a világbajnokság felé vezető úton. A gárda érezhette, hogy még Brazíliával is tudja tartani a ritmust." Talán a kapitány szavainál is többet mond néhány külföldi lap véleménye. "Klinsmann csapata a jó középpályássornak köszönhetően erőt és fantáziát sugárzó támadójátékot nyújtott. Mindkét csapat megmutatta, hogy a világbajnokságon főszerepet játszhat" - írta például az olasz La Gazzetta dello Sport, míg laptársa, a Tuttosport a következőképpen vélekedett: "Szép meccs volt, Klinsmann csapata pedig meggyőző. A korai Európa-bajnoki búcsú miatt a németeken nagy volt a nyomás, de megmutatták, újjá akarnak születni."
Persze, a brazil lapok már kritikusabbak voltak, főképp az ötszörös világbajnok produkciója miatt. "Döntetlen, brazil gólokkal. De Brazília és Németország messze volt attól a játéktól, amelyre az összesen nyolc világbajnoki címük alapján számíthattunk. A brazilok lusták voltak, a németek pedig még mindig adósak a futballal" - véli az O Globo.

NÉMETORSZÁG-BRAZÍLIA 1-1 (1-1)
Berlin, 74 315 néző
V: Meier (svájci). G: Kuranyi (17.), ill. Ronaldinho (9.)
NÉMETORSZÁG: Kahn - Hinkel (Görlitz, 87.), Huth, Fahrenhorst, Lahm - Deisler (Podolski, 87.), Frings, Ballack, Schneider - Kuranyi, Asamoah (Klose, 70.)
BRAZÍLIA: Julio César - Belletti (Maicon, 62.), Juan, Roque Junior, Roberto Carlos - Juninho Pernambucano (Renato, 62.), Edmilson, Ronaldinho (Alex, 62.), Edu - Adriano (Julio Baptista, 65.), Ronaldo
Legfrissebb hírek

Tóth Franka: A Nis elleni mérkőzés nem volt annyira sima, mint amit a végeredmény sugall

Kosárlabda
20 perce

Pénteki sportműsor: MTK Budapest–Vasas FC az NB I-ben

Minden más foci
7 órája

A legszelídebb drog – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Mesterkurzus – S. Tóth János jegyzete

Bajnokok Ligája
7 órája

Borbély Balázs: Saját butaságainkból csináltunk drámát!

Európa-liga
7 órája

Második meccsét is megnyerte a Fradi az El alapszakaszában; José Mourinho: A macska elbújik, de kilóg a farka…

E-újság
7 órája

Tóth Alex nélkül nyert a Bournemouth, Spanyolországban fordított a Juventus az El-ben

Európa-liga
7 órája

Radnóti Dániel: Nem tudom, kinek az ötlete volt, hogy én kezdjek

Európa-liga
7 órája