Nagyot lép a bázeli győző

2004.09.07. 20:27
Címkék
Bázelben vérbeli kisrangadót, Tel-Avivban kvázi stadionavatót, Tórshavnban pedig várhatóan egykapuzást tűznek műsorra a csoport izgalmasnak ígérkező második játéknapján.
Kezdjük az egykapuzással, amely lehet, hogy a támadó felet is alaposan megizzasztja majd. A vendéglátó feröerieket nyilván feldobja, hogy megcibálhatják egy alvó oroszlán bajszát - emlékezhetünk, a skótok ellen 2-2-vel nyitották a legutóbbi Eb-sorozatot, és a németeket is majdnem megviccelték -, a franciák pedig még nagyon az elején járnak a csapatépítésnek. Raymond Domenech, a "kékek" egyelőre még nyeretlen szövetségi kapitánya ezúttal már nem a lelátóra ülteti Luyindulát és Dhorasoót, mint szombaton, és elképzelhető, hogy Pedretti, Giuly, Pires, valamint Cissé is bekerül a kezdőbe.
A franciáktól pontot raboló izraeliek három embert elveszítettek sérülés miatt, sőt a játékmester, Benajun játéka is kérdéses a ciprusiak ellen. A hagyományos téten túl azért lesz fontos a meccs, mert a tel-avivi Nemzeti stadionban majdnem három éve nem játszhattak válogatott mérkőzést a politikai feszültség, pontosabban az abból fakadó nemzetközi tiltás miatt - az újrakezdésre legalább 30 000 nézőt várnak.
Végül, de nem utolsósorban vessünk egy pillantást Bázelre, ahol a svájciak Írországot fogadják a gólzáporral rajtoló csapatok rangadóján. A szombati nyitánynyal ellentétben ez most inkább "egygólos" meccsnek ígérkezik, így főszerep juthat a kapusoknak. Közülük Pascal Zuberbühler készül nagyobb elszántsággal, elvégre tíz év kispadozás után az övé lett az 1-es mez. Balszerencséjére nincs épp csúcsformában, így a sérüléséből felépülő Damien Duff és Roy Keane, valamint társaik zavarba is hozhatják.
Legfrissebb hírek

Nem csak a belgák juthattak ki csalással 3x3-as kosárlabdában a tokiói olimpiára – a mieink továbbra is igazságtételre várnak

Tokió 2020
20 perce

Hollósy László: A mi szakmánkban több az eszkimó, mint a fóka

Röplabda
21 perce

Gulácsi Péter újra edzésbe állt a Villarrealnál

Légiósok
38 perce

Bocsánatot kért a Manchester United vezetőségét kritizáló Lisandro Martínez

Bajnokok Ligája
58 perce

Olvasóink szerint Zachariassen után Mariano Gómez volt a Fradi legjobbja a Plzen ellen

Európa-liga
1 órája

A selejtezőben megdőlt a férfi négyezer méter világcsúcsa a pályakerékpáros-vb-n

Kerékpár
1 órája

„Olyan ember vagyok, aki nagyon jól érzi magát otthon” – Fazekas Nándor 50 éves

Képes Sport
1 órája

„Semmi nem ér többet a családom jólléténél” – meccs közben rabolták ki Antony otthonát

Bajnokok Ligája
1 órája