Az angolok Erikssonért is játszanak

2004.09.07. 20:32
Címkék
Mese nincs, Angliának nyernie kell Lengyelországban, mert a köztudottan barátságtalan ottani sajtó már feni a kést Sven-Göran Erikssonra.
Hiába nyugtatta meg híveit a szövetségi kapitány azzal, hogy csak a vb-kvalifikáció kudarca esetén mond le, ha az osztrákok elleni döntetlen után újból betlizik a csapata, nem áll meg a közvélemény színe előtt.
Ezt bizonyára sejtik a válogatott játékosai is, Steven Gerrard legalábbis érzelmektől fűtött hangon fogadkozott a chorzówi mérkőzés előtt. "Mindannyian nagyon kedveljük Svent, úgy érezzük, hogy ő a legjobb a posztján, ezért értelemszerűen kiállunk mellette, ha nem úgy mennek a dolgok, ahogyan szeretnénk. Jórészt az övé a felelősség egy-egy rosszabb eredményért, ami nem teljesen korrekt, hiszen inkább rajtunk múlik, mi történik a pályán. Ez a helyzet pluszmotivációt ad nekünk, jó játékkal igyekszünk támogatni őt. Egyébként nem aggódunk, tudjuk, mire vagyunk képesek" - fejtegette a liverpooli középpályás.
Amint a szavaiből sejthető, Gerrard készen áll a meccsre, sérülése nem újult ki, sőt úgy hírlik, Wayne Bridge is meggyógyult. Vagyis az egyetlen kérdés David Beckham szereplése, bár Eriksson nem tudja elképzelni, hogy a csapatkapitány ne játsszon. "Nincs szó bordatörésről, csupán zúzódásról. Különösebb kockázat nélkül edzhet, szóval szerintem biztosan ott lesz a kezdőben" - hangoztatta a svéd szakvezető, majd hozzátette: "Nem értek egyet azzal, hogy David rosszul futballozott Bécsben. Sokat mozgott keresztben, az egyik gól előkészítésében is részt vett."

Eriksson nem ért egyet a Beckhamet (képünkön) bírálókkal, szerinte a kapitány Bécsben sem volt rossz
Eriksson nem ért egyet a Beckhamet (képünkön) bírálókkal, szerinte a kapitány Bécsben sem volt rossz
Eriksson nem ért egyet a Beckhamet (képünkön) bírálókkal, szerinte a kapitány Bécsben sem volt rossz
Nem véletlen, hogy Eriksson védelmébe vette Beckhamet: Terry Butcher, az angol nemzeti tizenegy korábbi csapatkapitánya a BBC internetes honlapján írt cikkében alaposan leszedte a keresztvizet a Real Madrid középpályásáról. "Ha nem a Beckham név lenne a hátán, mindenki a pokolba kívánná a válogatottból. Emlékezzünk csak vissza, mikor játszott legutóbb kiemelkedően a címeres mezben? Majdnem három éve, a görögök elleni vébéselejtezőn. Azóta voltak felvillanásai, voltak góljai, de nem teljesített egyenletesen" - olvasta Becks fejére Butcher.
A kapitány persze fütyül az egykori klasszis véleményére. "A jelenlegi helyzetben az lenne a legrosszabb, ha pánikba esnék, és kitennék öt alapembert a csapatból. Nem fogok pánikolni, ragaszkodom az eddigi felálláshoz" - szögezte le.
Az északíreket Belfastban legyűrő lengyelek mestere, Pawel Janas érthetően bizakodik. "Legalább a második helyért akarunk harcolni a csoportban, de ki mondta, hogy nem lehetünk akár elsők is?! Ehhez természetesen magas színvonalú játékot kell produkálnunk. Mindenesetre kifundáltam néhány meglepetést az angolok számára" - így Janas.
Cardiffban eközben brit-szigeteki derbit rendeznek, Wales Észak-Írországot fogadja. A látogatók csalódottak a lengyelektől kapott sima hármas miatt, de nem adják olcsón a bőrüket. "Valamennyien meg akarjuk mutatni, hogy ennél több van bennünk, Cardiffban remek lehetőség kínálkozik erre" - erősködött a szövetségi kapitány, Lawrie Sanchez.
Legfrissebb hírek

Hajduk-szurkolókat vettek őrizetbe Splitben antiszemita rigmusok miatt

Konferencialiga
1 perce

Nem csak a belgák juthattak ki csalással 3x3-as kosárlabdában a tokiói olimpiára – a mieink továbbra is igazságtételre várnak

Tokió 2020
24 perce

Hollósy László: A mi szakmánkban több az eszkimó, mint a fóka

Röplabda
25 perce

Gulácsi Péter újra edzésbe állt a Villarrealnál

Légiósok
41 perce

Bocsánatot kért a Manchester United vezetőségét kritizáló Lisandro Martínez

Bajnokok Ligája
1 órája

Olvasóink szerint Zachariassen után Mariano Gómez volt a Fradi legjobbja a Plzen ellen

Európa-liga
1 órája

A selejtezőben megdőlt a férfi négyezer méter világcsúcsa a pályakerékpáros-vb-n

Kerékpár
1 órája

„Olyan ember vagyok, aki nagyon jól érzi magát otthon” – Fazekas Nándor 50 éves

Képes Sport
1 órája