Férfiak: Kellemetlen stílusú amerikaiak

Vágólapra másolva!
2004.08.18. 21:17
Címkék
Az eddigi eredmények alapján azt mondhatjuk, hogy rangadóra kerül sor csütörtökön a férfiak A-csoportjában. A magyar válogatott a hozzá hasonlóan négy ponttal és 16-12-es gólkülönbséggel álló Egyesült Államokkal meccsel délelőtt, igaz, az amerikaiak egyik ellenfele a mindenki által legyőzendő Kazahsztán volt. A Ratko Rudic által irányított jenkikkel úgy általában senki sem szeret játszani, valahogy nem komálják a brusztos, adott esetben túlságosan kemény stílusukat. Az pedig, hogy a horvát Barac súlyos mellcsontsérülést szenvedett az első fordulóban ellenük, csak növelheti az óvatosságot. Persze valójában a játéktudás dönt majd, abban pedig egyértelmű a Kemény-csapat fölénye. Ezt mutatja az idei Világligában lejátszott négy találkozó is, amelyek közül csak az egyik idegenbeli meccset vesztették el Birosék.
Legfrissebb hírek

Angyal Dániel: Soha rosszabb évem ne legyen!

Vízilabda
13 perce

Kurucz Levente: Mindenképp dobogót akarunk!

Kajak-kenu
27 perce

Mészáros János elégedett a magyar csapat csengtui teljesítményével

Egyéb egyéni
36 perce

Az európai Szuperkupa-mérkőzés játékvezetője fújja a sípot a Ferencváros–Qarabagon

Bajnokok Ligája
1 órája

Keleti rangadó az NB I-ben; Horváth Dávid és Borbély Balázs csatája

Labdarúgó NB I
1 órája

Csipes Ferenc nem kért lakást, nem is kapott

Népsport
1 órája

A Fluminense kapusa beállította Peter Shilton legendás rekordját

Minden más foci
1 órája

Szappanos Péter: Volt minden, mint a búcsúban

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik