Vízilabda: megvan a második skalp

Vágólapra másolva!
2004.08.17. 22:17
Címkék
Magabiztos játékkal, és egy percig sem kiengedve a vezetést a kezükből, nyertek férfi polósaink a horvát nemzeti csapat ellen. Nagyon jól kezdtük a találkozót, hiszen Kásás és Biros vezérletével elhúztunk 3-0-ra, majd 5-1-re. A bírók ekkor próbálták kicsit kiegyenlíteni az erőviszonyokat, de csak 6-5-re tudták felhozni déli szomszédainkat. Ettől kezdve megint egyenlő volt a bíráskodás, újra el is húztunk 9-6-ra, majd 10-7-re. A végén Stritf még szépített, de ez már semmin sem változtatott. A magyar válogatott tehát két győzelemmel kezdett, ami nagyon biztató a torna hátralevő részére nézve.

Legfrissebb hírek

Birkózás: mindhárom magyar kikapott a nyolcaddöntőben az U20-as vb-n

Utánpótlássport
40 perce

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
1 órája

Duplantis nem indul a lausanne-i Gyémánt Liga-versenyen

Atlétika
1 órája

„Mondhatjuk, hogy hibáztam, de tanulok belőle” – Csongvai Áron a kiállításáról

Légiósok
1 órája

Melyik sportágban szerezték a magyar sportolók a legtöbb aranyérmet egyetlen olimpián? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 10. rész

Egyéb egyéni
1 órája

NS-képeslap: Takácsi – megújult a futballpálya

Labdarúgó NB II
1 órája

Nem minden a pénz: ilyen csapatot lehet összehozni ingyen a La Ligában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Kilenc pont a hátrány, menesztették a patinás klub edzőjét – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik