Nyilatkozatok a pólómeccs után

Vágólapra másolva!
2004.08.17. 23:26
Címkék
Kemény Dénes: "Lyukasabb volt a védelmünk, mint a szerbek ellen, de támadásban jobbak voltunk, egészen extra gólokat is dobtunk. Erre azonban nem lehet bazírozni, a védelmen javítani kell, mert a nyolc kapott gól sok, később ez visszaüthet, például az amerikiak ellen, akiknek szinte mindent megengednek a bírók."

Molnár Tamás: "Nem volt könnyű meccs, még ha kívülről esetleg annak is tűnt. Nagyon jók a horvátok, de amikor bemelegedtünk, s túljutottunk a kezdeti lámpalázon, egészen jól játszottunk, pontosabban és jobb helyzetkihasználással, mint a szerbek ellen. 6-2-nél egy kicsit könnyelműek is lettünk, akkor hamar feljöttek a horvátok, ebből is látszik, hogy nagyon kell figyelni."

Kásás Tamás: "Meg kell becsülni az eredményt, nagyon jó ez a horvát együttes. Örülök, hogy két győzelemmel kezdtünk, mert a következő, amerikaiak elleni meccs lesz szerintem a legnehezebb, fizikálisan ugyanis ők nagyon erősek, s igen rossz lett volna abba a mérkőzésbe egy vereséggel belevágni."

Kiss Gergely: "Reális a különbség, ennyivel jobbak voltunk. A mérkőzés közepén még jobban elhúzhattnk volna, ekkor a horvátok megmutatták, hogy nem lehet lebecsülni őket. Nem játszottunk tökéletesen, sok hiba csúszott be, arra kell törekedni, hogy a mérkőzés elején mutatott játékot állandósítsuk."

Zoran Ruje: "Elégedett vagyok az első két meccsen mutatott játékkal, még ha mindkétszer ki is kaptunk. A magyar csapat akkor is jobb nálunk, ha teljes gárdával állunk ki, de most még sérültjeink is voltak, a szerencse is elpártolt mellőlünk. Nincs mese, győznünk kell a szerbek és az oroszok ellen, ha tovább akarunk lépni."
Legfrissebb hírek

Birkózás: mindhárom magyar kikapott a nyolcaddöntőben az U20-as vb-n

Utánpótlássport
42 perce

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
1 órája

Duplantis nem indul a lausanne-i Gyémánt Liga-versenyen

Atlétika
1 órája

„Mondhatjuk, hogy hibáztam, de tanulok belőle” – Csongvai Áron a kiállításáról

Légiósok
1 órája

Melyik sportágban szerezték a magyar sportolók a legtöbb aranyérmet egyetlen olimpián? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 10. rész

Egyéb egyéni
1 órája

NS-képeslap: Takácsi – megújult a futballpálya

Labdarúgó NB II
1 órája

Nem minden a pénz: ilyen csapatot lehet összehozni ingyen a La Ligában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Kilenc pont a hátrány, menesztették a patinás klub edzőjét – hivatalos

Labdarúgó NB II
2 órája
Ezek is érdekelhetik