Férfi kéziseink a franciákkal játszanak

Vágólapra másolva!
2004.08.17. 23:19
Címkék
Az erősebb vetélytársak (Franciaország, Németország) elleni mérkőzések sorát szerdán a vb-bronzérmes (2003) franciák ellen kezdi a magyar csapat, amely most megmutathatja: csak rövidzárlat volt a brazilok elleni szenvedés (20-19), s hogy még annál is jobban tud játszani, mint Egyiptom ellen (33-28).
Skaliczki László tanítványaira nagy feladat vár
Skaliczki László tanítványaira nagy feladat vár
Skaliczki László tanítványaira nagy feladat vár
Skaliczki László tanítványaira nagy feladat vár
Skaliczki László tanítványaira nagy feladat vár
Skaliczki László tanítványaira nagy feladat vár
A franciák ellen 1959-ben Párizsban játszottunk először, s 16-12-re kikaptunk. Eddig 27 alkalommal találkozott a két csapat, és a mérleg: 15 magyar és tíz francia győzelem, két döntetlen. Az utóbbi tíz mérkőzésen nyolcszor szenvedtünk vereséget, és csak egyszer győztünk. Ellenfelünk kétszeres világbajnok (1995, 2001), Sydneyben a hatodik helyet szerezte meg. Valamennyi Európa-bajnokságon szerepelt, s a legjobb eredménye: 2000-ben negyedik lett (az idén a hatodik helyen végzett).

A két válogatott az idén először január 27-én Ljubljanában az Eb-középdöntőben találkozott, és 29-21-re nyert a francia csapat, amely a második találkozón, július 24-én Strasbourgban is győzött (28-20). A Skaliczki-csapat akkor így állt fel: Fazekas (Szathmári) - Harsányi, Nagy L. 1, Díaz 2, Mezei 4, Pérez 7, Iváncsik G. 1.Cs: Mocsai, Gál 2, Laluska 1, Lendvay 2, Pásztor, Ilyés, Császár.
Athénban a franciák a brazilok (31-17) és a görögök (29-25) ellen "melegítettek".
Legfrissebb hírek

Birkózás: mindhárom magyar kikapott a nyolcaddöntőben az U20-as vb-n

Utánpótlássport
42 perce

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
1 órája

Duplantis nem indul a lausanne-i Gyémánt Liga-versenyen

Atlétika
1 órája

„Mondhatjuk, hogy hibáztam, de tanulok belőle” – Csongvai Áron a kiállításáról

Légiósok
1 órája

Melyik sportágban szerezték a magyar sportolók a legtöbb aranyérmet egyetlen olimpián? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 10. rész

Egyéb egyéni
1 órája

NS-képeslap: Takácsi – megújult a futballpálya

Labdarúgó NB II
1 órája

Nem minden a pénz: ilyen csapatot lehet összehozni ingyen a La Ligában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Kilenc pont a hátrány, menesztették a patinás klub edzőjét – hivatalos

Labdarúgó NB II
2 órája
Ezek is érdekelhetik