Jordan eladja az istállóját

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2004.08.02. 23:05
Címkék
Eddie Jordan várhatóan szeptember végéig bejelenti, hogy eladja Formula-1-es istállóját Dubai vezető családjának.
A Sunday Times jelentése szerint Ahmed bin Szaid el-Maktum sejk és Jordan egyre közelebb kerül a megegyezéshez, amelynek eredményeképp a csapat Silverstone-ból az Arab Emírségekbe teszi át székhelyét és felveszi a Team Dubai nevet. El-Maktum sejk állítólag a következő három évben 300 millió dollárt szánna a csapatra, amelynek élén a következő két idényben még Eddie Jordan maradna. Ez idő alatt a gárda székhelye még Nagy-Britanniában lenne, de rohamosan feljesztenék az új dubai központot is.
Mark Webber, a Jaguar Williamshez tartó pilótája a nyári szünet alatt is edz, s közben a Jaguart magasztalja. "Az utóbbi három versenyen olyan istállók pilótáit sikerült megelőznünk, amelyek jóval több pénzből gazdálkodnak, mint mi, és a továbbiakban is erre törekszünk. Mindig is utáltam szakítani a csapataimmal, olyan ez, mintha a családomat hagynám el. Még mindig jóban vagyok a Minardival, és a Jaguar tagjaival is tartani fogom a kapcsolatot, hiszen nekik köszönhetem, hogy lehetőségem nyílt a Williamshez szerződni" - mondta Webber.
Mike Gascoyne, a Toyota technikai igazgatója Ralf Schumacher szerződtetéséről beszélt. "A brit sajtó rengeteget támadta Ralfot, de nem szabad elfelejteni, hogy Michael Schumacher öccsének és Juan Pablo Montoya csapattársának lenni a legkegyetlenebb ebben a sportágban. Ehhez képest kifejezetten jó hétvégéi voltak, és nálunk is kiváló szezonjai lehetnek. Amikor a Jordannél dolgoztam, Heinz-Harald Frentzen hasonlóan végezte a Williamsnél, de megtörtsége nálunk elillant, és a második évében majdnem megnyerte a vébét" - fogalmazott Gascoyne, aki még nem árulta el, ki lesz a német csapattársa. Formula-1-es berkekben mindenesetre biztosra veszik, hogy Jarno Trulli köt majd ki a kölnieknél.
Legfrissebb hírek

Gyulay Zsolt: Jó lenne elcsípni egy érmet

Téli olimpia 2026
1 perce

Magyar–ukrán parasport együttműködés körvonalazódik Kárpátalján – sajtóhír

Egyéb egyéni
6 perce

Benzema mesterhármassal debütált, miután C. Ronaldo tiltakozott az átigazolása miatt

Minden más foci
6 perce

A Sigma Olomuc Baráth Pétert is benevezte a Konferencialigára

Európa-konferencialiga
40 perce

Manner Balázs: Sohasem vagyok elégedett magammal

Labdarúgó NB I
1 órája

Hayes duplázott az NHL-debütálásán, Stützle és Horvat is fontos gólt szerzett

Amerikai sportok
1 órája

Két magyar is bekerült a női vízilabda Eb álomcsapatába

Vízilabda
1 órája

NBA: Wembanyama parádézott Dallasban, Reaves 35 ponttal vezette győzelemre a Lakerst

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik