Lékó nem jutott a döntőbe

RÁCZ PÉTERRÁCZ PÉTER
2004.07.30. 22:07
Címkék
Elképesztő péntek volt. A dortmundi szupertorna elődöntőjébe Lékó Péter is beverekedte magát, ott pedig a világ egyik legjobb játékosával, Viswanathan Ananddal meccselhetett. Miután az első, csütörtöki találkozó gyors döntetlennel ért véget, a pénteki visszavágó volt hivatva dönteni arról, hogy ki jut a fináléba.Csakhogy a második, kissé hosszabbra sikerült parti is pontosztozkodással fejeződött be, így a szabályok szerint két rapid mérkőzésnek kellett következnie.Az odavágó sima remi lett, és a második parti sem hozott döntést. Jöhettek a villámpartik, amelyekben a tulajdonképpen nem is a két versenyző, hanem a szerencse játszotta a főszerepet. Sajnos Furtuna Anand mellé állt, az exvilágbajnok ugyanis mindkét partiban jobban került ki a bonyodalmakból, és végül simán, 2:0 arányban búcsúztatta riválisát. SPARKASSEN NEMZETKÖZI SZUPERTORNA, DORTMUND
Elődöntő. 2. mérkőzés: Lékó Péter (magyar, Élő-pont: 2741)-Anand (indiai, 2782) döntetlen (összesítésben 1:1), Szvidler (orosz, 2727)-Kramnyik (orosz, 2770) döntetlen (összesítésben 1:1).
Rapid. 1. mérkőzés: Anand-Lékó döntetlen, Kramnyik-Szvidler döntetlen. 2. mérkőzés: Lékó-Anand döntetlen, Szvidler-Kramnyik döntetlen.
Villám. Anand-Lékó 2:0, Kramnyik-Szvidler 4:2
Legfrissebb hírek

A házigazda ellen Bukarestben – a bronzéremért játszik a magyar válogatott a női kézi Eurokupában

Kézilabda
9 perce

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
16 perce

Borsány-Gyenes András a Magyar Sportújságírók Szövetségének új elnöke

Egyéb egyéni
32 perce

Vindics-Tóth Lili Anna új országos csúccsal nyerte a varsói maratonit

Atlétika
57 perce

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
1 órája

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
1 órája

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
2 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
2 órája