Cseh már gyógytornázik

SAL ENDRESAL ENDRE
2004.07.23. 21:52
Címkék
Kezdjük a legfontosabbal: Cseh László jobban van. Sokkal jobban. Pénteken már gyógytornázott a Sportkórházban, ami viszont ennél is fontosabb, rá tud állni a műtött jobb bokájára (mint ismeretes, szerdán eltörött a lábközépcsontja).
Rá állt, és nem érzett különösebb fájdalmat, pontosabban csak annyit, amit egy műtét után éreznie kell. Jobban érzi magát (lelkileg is), és úgy néz ki, hétvégén már otthon, Halásztelken pihenhet. És így arra is van esély, hogy hétfőn, vagy legkésőbb kedden csatlakozhasson a Balatonfűzfő után hétfőtől a Margitszigeten tréningező úszóválogatotthoz. Turi György, Cseh edzője is nyugodtabb valamelyest."Különösebb fájdalma nincsen, így pedig van remény arra, hogy ha csak fél órára is, de a jövő hét elején bemenjen a vízbe. Érzem rajta, hogy bizakodó, így nekem is annak kell lennem. Kétségtelen, én is a harcra készültem, a maximumra, arra, hogy legyőzzük Michael Phelpszet. Most viszont mindent át kell értékelnünk. A harctól távolabb kerültünk, most más a feladatunk. Fel kell állnunk és a jelenlegi körülmények között kihozni a maximumot. Hogy az mi lesz, ma még nem tudni"– mondta a Bp. Spartacus vezetőedzője.Turi nem tagadja, hatalmas erőt ad a munkához az az aggódó szeretet, ami a baleset óta szinte kézzel tapintható. Mint elmondta, csak nála vagy húsz természetgyógyász jelentkezett, hogy ingyen és bérmentve segítenek. Volt aki egy csodakenőcsöt ajánlott, más egy speciális kúrát. És vagy harminc gyógyászati segédeszközöket gyártó cég is jelenkezett, mondván: elősegít-hetik a gyógyulást. Turi megköszönte a segítséget, de ő továbbra is a Sportkórház szakembereiben bízik. Akik szerint Cseh jövő héttől ismét rendesen tréningezhet. Bár ott tartanánk már…
Legfrissebb hírek

Európa-liga: hátrányból fordított a Bournemouth, Londonban játszott döntetlent a Hoffenheim

Európa-liga
7 perce

Bánki József: Csodálatos! Ez a játék, hozzáállás, szenvedély mindent elmond magáról!

Európa-liga
25 perce

Értékelje a Ferencváros játékosainak a Milan ellen nyújtott teljesítményét!

Európa-liga
26 perce

Videó: ezzel a Joseph-duplával nyert a Fradi a Milan ellen

Európa-liga
27 perce

A San Siro sem volt akadály: Joseph duplájával, Yusuf kiállítása ellenére is megverte a Milant a Fradi

Európa-liga
27 perce

Női röplabda: két szettig tartotta a lépést a Nyíregyháza az SZBRA ellen

Röplabda
40 perce

Súlyemelő-vb: kettős kínai siker és szakításvilágcsúcs női 77 kilogrammban

Egyéb egyéni
50 perce

Kétgólos előnyből szenvedett háromgólos vereséget a jégkorong-válogatott

Jégkorong
56 perce