Blatter újra a ringben

2004.07.10. 20:51
Címkék
Sepp Blatter nem hagyja annyiban az óceániaiak ügyét. A világszövetség elnöke bejelentette, hamarosan ismét megpróbálja elérni, hogy a mostoha sorsú földrésznek saját helye legyen a világbajnokságokon.
Ehhez a saját maga által irányított szervezettel kell szembemennie, hiszen legutóbb az illetékes FIFA-testület akadályozta meg, hogy teljesüljön, amit Blatter könynyelműen megígért Ausztrália és Óceánia futballt szerető lakosságának.Mint ismeretes, az óceániai zóna selejtezősorozatában az első helyen végző válogatott még nem kvalifikálja magát a vb-re, hanem interkontinentális pótselejtezőn kell kivívnia a részvételt. Az ausztrálok a legutóbbi három alkalommal rendre elbuktak a kiírás szerint változó földrészről érkező riválissal szemben (sorrendben: Argentína, Irán, Uruguay). Blatter először két éve vetette föl a saját vb-hely ötletét, majd a legutóbbi "újraosztás" alkalmával elérni látszott a célját, de a végső döntés nem az ő kezében volt, így maradt a régi rendszer."Eddig sajnos nem jártunk sikerrel, de bízunk benne, hogy legközelebb meglesz, amit szeretnénk" – mondta az elnök. Derűlátása nem feltétlenül indokolt, egyesek szerint Új-Zéland gyenge szereplése a tavalyi Konföderációs Kupán (három meccsből három vereség, 1–11-es gólkülönbség), továbbá a térségben gyakran tapasztalható szervezési problémák gyengítik az óceániaiak pozícióját. Ráadásul az áhított helyet feltehetően a jó lobbistáknak számító dél-amerikaiaktól kellene elvenniük.A 2006-os vb előtt természetesen még pótselejtezőt játszik a zóna legjobbja – de hogy ez melyik válogatott lesz, az csak 2005. szeptember elején, Ausztrália és a Salamon-szigetek oda-vissza vágós párharcában dől el.
Legfrissebb hírek

„Mindent megtettünk, nincs keretmélységünk” – Efraín Juárez az ETO kiesése után

Európa-konferencialiga
1 órája

Pénteki sportműsor: Honvéd–Vasas az NB I-ben; folytatódik az atlétikai és a vizes Eb

Minden más foci
1 órája

A kocka el van vetve, José! – Farkas Norbert publicisztikája

Spanyol labdarúgás
1 órája

Mosolyogj, Kristóf! – Kovács Erika jegyzete

Úszás
1 órája

Milák-csodák az úszó Eb-n; megint csak a Fradi…

E-újság
2 órája

Két magyar jutott döntőbe a torna Eb-n

Egyéb egyéni
2 órája

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
3 órája

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
3 órája