Két világcsúcs született

2004.07.05. 22:54
Címkék
Habár tegnapi számunkban egy rövid hírben már beszámoltunk róla, hogy a görögországi Iraklióban két világcsúcs is született a Szuper Grand Prix-viadalon, ezekről szólnunk kell bővebben is.
Az első csúcs Gulnara Szamitova nevéhez fűződik. Az oroszok 3000 méteres akadályfutója saját legjobb eredményét javította meg, és közel került a nőknél egyelőre álomhatárnak tartott kilenc perchez. A veszprémi illetőségű Tóth Lívia is nagyot alakított ebben a számban, hiszen hatalmas egyéni csúcsot ért el, és mivel korábban is ő tartotta a magyar rekordot, ezt most már 9:39.84 perccel jegyzi. Teljesítményének értékét tovább növeli, hogy ezzel az eredménnyel a tizenharmadik az örökranglistán.
Női rúdugrásan a szervezők ismét összehozták az orosz csúcstalálkozót. A mostanában győzelmeket és csúcsokat halmozó Jelena Iszinbajeva ellenében próbált meg a győzelemre törni az elmúlt két évben rendkívül sikeres Szvetlana Feofanova. Kettejük viszonyát a volgográdi Iszinbajeva korábban úgy jellemezte, hogy "szerencsére Moszkva elég messze van", vagyis legnagyobb ellenfelével ritkán látják egymást. Ha viszont igen, annak többnyire rekord a vége. Valamelyik atlétának rendre végig kell néznie, amint a másik megjavítja az aktuális világcsúcsot. Iraklióban – 488 centiméteres ugrással – Feofanovára osztotta a sors a győztes, Iszinbajevára a legyőzött szerepét. Ahogy ismerjük őket, a világcsúcsot rövidesen feljebb srófolják, a kérdés csak az: melyikük teszi?
Padovában Molnár Krisztina 422 centiméterrel nyerte meg a női rúdugrást, míg Bíber Zsolt második lett súlylökésben, méghozzá igen jó eredménnyel, 20.51 méterrel. Bíber nagyon jó formában versenyzett, hiszen ez a teljesítménye mindössze hat centivel marad el Kiss Szilárd szabadtéri magyar rekordjától. ---- S ---- F
Legfrissebb hírek

Mendel Dániel okos versenyzéssel ért el remek eredményt Svájcban

Csupasport
2 perce

Alexander Zverev ismét ott van a németek Davis-kupa keretében

Tenisz
7 perce

Cser-Palkovics András: Megakadtak a tárgyalások a Videoton első számú kérőjével

Labdarúgó NB II
18 perce

„Hamis hírekkel rombolják a megítélésemet” – kiakadt a Barcelona holland középpályása

Spanyol labdarúgás
42 perce

Női kézilabda: magabiztos győri győzelem a Podravka ellen

Kézilabda
50 perce

Ukrán utánpótlás-válogatott labdarúgóval erősített a ZTE – hivatalos

Labdarúgó NB I
55 perce

Ez az augusztusi ETO nem a májusi ETO – a 10-es mez a győriek Kl-kudarcáról

Európa-konferencialiga
1 órája

„A fürdőgatya magától nem úszik” – Milák Kristóf edzője, Szabó Álmos

Úszás
1 órája