A százéves álom

– Az olimpia volt a nagy cél erre az évre, Árvai Attilával párosban az elmúlt idők legjobb eredményeit értük el, az osztrák és cseh versenyeken nagyon jól szerepeltünk, a Világkupa-versenyeken pedig mindig döntősök voltunk, sőt pontokat is szereztünk, de a kvalifikáció sajnos nem sikerült. Erre az évre mégsem lehet panaszom. Legyőztem az olimpiai bajnokot, szakaszt nyertem a brnói pályaversenyen, megnyertem az országúti idénynyitót, és legutóbb Szegeden, az újabb sikernél éreztem, hogy újra megy a kerékpározás – mondta Víg Aurél.

– Régen várt erre?
– A visszatérésem után tavaly rengeteget dolgoztam, erős is voltam, de a versenyeken valaki mindig erősebb volt a csapatból nálam. Úgy látszik, a tavalyi munka most fizetődik ki igazán, olyan jó erőben érzem magam, mint amikor Olaszországban versenyeztem, az időfutamban Bodrogi Lacihoz sem tudtam jó néhány éve ilyen közel kerülni.
– Az edzőjük, Stubán Ferenc a vasárnapi bajnoki futam előtt azt mondta, a P Nívó-Betonexpressz– FTC kerekesei közül bárki megszerezheti az aranyérmet.
– Így is volt, több olyan szökés történt, amelyben ott volt valamelyik csapattársam, nem tudhattuk, melyik lesz majd sikeres. Végül az lett, amikor Garamszegi Lacival ketten lógtunk meg, az utolsó kört gyakorlatilag előnyben tekertük végig.
– Megbeszélték, hogy ki viheti el az aranyérmet?
– Rádión megkérdeztük a csa-patfőnököt, aki azt mondta, győzzön a jobbik. A kerékpársportban a csapatfőnök utasítása is dönthet ilyen esetben, de mi most szabad kezet kaptunk. A sprint során a kanyarban egy kicsit megcsúsztam, talán Laci is megijedt ettől, mert már nem tudott megelőzni. Egyszer Olaszországban is nyertem sprintet, de eddig nem ez volt rám a jellemző. Az országúti bajnokság százéves álmom volt, és most valóra vált.
– A csütörtökön kezdődő Gemenci Nagydíjon is számolni kell önnel?
– Úgy érzem, most a hegyekben is jobban megy minden, de az, hogy a csapat kit támogat majd, valószínűleg csak a pénteki hosszú szakasz végén dől majd el. Most nagyon egységes a csapat, két komoly beszélgetésünk is volt az edzőnknél, majd az újdonsült szakosztályvezetőnknél, Bodnár Józsefnél, szóba került, hogy sok erős emberünk van, de ha egymás ellen versenyzünk, semmire sem megyünk. Olyan a csapat, mint egy nagy család, örök köszönet Pisók Istvánéknak, nélkülük talán nem is léteznénk. Ilyen háttérrel viszont Szekszárdon sem lehet más a cél, mint az összetett győzelem. Azért utazom oda én is. ---- O ---- &