Megérdemelt verést kaptak

Nos, igen, az ilyesmi öreg hiba ebben a sportágban, amelyet történetesen éppen gólokra játszanak. Mindenki törheti a fejét, miként lehetséges, hogy éppen egy olyan csapat nem képes eleget szerezni, amelyikben Vicente, Joaquín, Joseba Etxeberria vagy Juan Carlos Valerón tömi labdákkal Raúlt, Fernando Morientest vagy Fernando Torrest.
Például úgy, hogy a szakvezető az első két meccs két gólszerzőjének összesen ad tíz percet a harmadik találkozón, ellenben a pályán – egyúttal formán kívül – lézengő csapatkapitányhoz nem mer hozzányúlni. Ez csak egy lehetséges magyarázat, de Spanyolországban nem is mindenki veszi a fáradságot, hogy a történtek okait keresse. A Marca címlapját például bűnbakkeresés helyett az apátia uralja: "Megint kudarc… mint rendesen." A lap emellett megemlíti, hogy "Raúltól a maximumot vártuk, de játékban és befejezésben sem mutatott semmit".
Más orgánumok szerkesztőit jobban megrázta az eset. A barcelonai Sport a Totális katasztrófa címmel indít, és Morientes mellőzéséért kárhoztatja Sáezt. Az AS ugyanakkor terjedelmesebb elemzést közöl, íme: "Ez nem olyan, mint a többi vereség, sokkal rosszabb. Nyoma sem volt tündöklésnek, erkölcsi győzelemnek, nem mondhatunk semmi pozitívat, és nem lehet kifogásunk. Nem láttunk szép játékot, hősöket, és nem foghatjuk a kiesést a bíróra vagy a balszerencsére. Hogy még keserűbb legyen a fiaskó, be kell látnunk, ezúttal megérdemeltük, amit kaptunk. Ez a válogatott nem üti meg azt a szintet, amelyet Spanyolországban elvárnak tőle" – így a madridi újság, amely ugyancsak felhánytorgatja Raúl "érinthetetlenségét".

A helyzet érdekessége, hogy a spanyol vezetők közvetlenül a torna előtt hosszabbítottak szerződést Sáez mesterrel, így nem valószínű, hogy fel fogják menteni. A szakember nyilván ennek tudatában nyilatkozik magabiztosan, és itt nem csak arra gondolunk, hogy a gólok hiányát képes "az egyetlen problémánk" kifejezéssel elbagatellizálni. "Nem mondok le, mert nem érdemeltünk vereséget" – kezdte mondandóját Sáez, majd kissé visszafogottabban folytatta: "Keményen küzdöttünk az első félidőben, de a portugálok sokkal nagyobb tűzzel játszottak. A gólt akkor kaptuk, amikor a legkevésbé számítottunk rá, egy kevéssé veszélyes szituációban, attól fogva kényszerhelyzetben voltunk. Az összecsapás előtt változtattam a felálláson, mert úgy gondoltam, ezzel a tizenegy emberrel lesz a legnagyobb esélyünk a nyomás elviselésére és a kontrázásra. Minden a tervek szerint alakult, amíg riválisunk be nem talált. A cseréink sajnos nem jöttek be, pedig valamennyien hozzátettek némi pluszt a játékunkhoz. A portugálok úgy futballoztak, ahogy kellett, gratulálok nekik" – fejezte be sportszerűen.
Ha már ilyen csúfosan búcsúztak, a spanyol armada tagjai – edzőjükhöz hasonlóan – legalább roppant szimpatikusan nyilatkoztak. Egyikük sem keresett mentségeket, elismerték a felelősségüket. "Szerintem jól játszottunk, de a kapu előtt nem voltunk eléggé határozottak" – mondta Raúl, aki ebben az évben (tehát 2004-ben) húsz mérkőzésen hivatalosan mindösszesen öt gólt ért el. (A teljes idényben ugyanez az adat 58/20; legutóbb április 6-án, a Real Madrid monacói BL-negyeddöntő-visszavágóján volt eredményes.) "Az az igazság, hogy a portugál együttes teljesen fölénk nőtt. Ez volt a legrosszabb meccsünk a viadalon, nem tudtunk úgy játszani, ahogy kellett volna. Megérdemeljük a kiesést, nem panaszkodhatunk" – szögezte le Iker Casillas.
"Remek sanszunk volt a továbbjutásra, csak a vereséget kellett volna elkerülnünk. Hiába futottunk rengeteget, nem voltunk képesek eleget birtokolni a labdát, és persze azt a néhány helyzetünket is kihagytuk, ami volt. Az öltözőben csak ültünk, nagy volt a csönd, semmi sem jutott az eszünkbe" – emlékezett Xabi Alonso. "Újabb csalódás honfitársaink számára. Már megint korábban kényszerülünk hazamenni, mint számítottunk rá, és ez esetben jó lenne megfejteni, miért van ez így. Persze sokáig nem érdemes sopánkodni, az érthető elkeseredés ellenére mielőbb a jövővel kell foglalkozni" – hangoztatta Juanito, a Betis védője. ---- A Spanyolországban nyaraló Nyilasi Tibor azt mondja, a helyiek meglepően higgadtan vették tudomásul a válogatott búcsúját.
"Lehet, hogy Madridban vagy Barcelonában más volt a helyzet, de itt az emberek nem rontják el a nyaralásukat azzal, hogy egy futballmeccs miatt bosszankodjanak, így a spanyolok is elfogadták, hogy kiesett a csapat. Ki-ki mérkőzést láttunk, amelyen a portugálok kihasználták a hazai pálya előnyét. Figo, Nuno Gomes vagy éppen Deco megint jól futballozott, ráadásul ezúttal rendkívül fegyelmezetten védekezett a csapat. Talán ez döntött, mert a spanyol védelem igencsak Real Madrid-os formát hozott, és elöl Raúl is formán kívül játszott. Bár ha elmarasztaljuk Raúlt, Fernando Torrest vagy a csak tíz percet kapó Morientest, ne feledjük, ezen a meccsen a csatársor szinte semmilyen támogatást sem kapott, ellentétben a korábbi találkozókkal. Mintha döntetlenre játszottak volna a spanyolok, elvégre az nekik tökéletesen megfelelt, ám amikor kaptak egy gólt, már nem tudtak ritmust váltani. Sajnálom, hogy kiesett Spanyolország, hiszen nekem a két déli csapat volt a favoritom ebben a csoportban, ám én is csak ugyanazt tudom mondani, amit itt a spanyolok hajtogatnak: az élet bizony megy tovább." ---- Végre tétmeccsen is

A portugálok és a spanyolok a szomszédság ellenére nem játszottak egymással túl sok mérkőzést, ennek megfelelően a kevésbé sikeres fél mindössze négyszer diadalmaskodott. A portugálokról van szó, akik ezt megelőzően legutóbb 1981-ben örülhettek. Ennél is meglepőbb azonban, hogy tétmérkőzésen még sohasem tudták megverni a nagy riválist. Mondhatni, a lehető legjobb alkalomig vártak vele, s most már alighanem minden portugál úgy véli, az átok megtörése mintegy jelzés a hazai rendezésű tornán…