<kep2>A csodagyerek csodát tett

Nos, a hétfői ütközet előtt alaposan visszaesett a fogyasztás: a szigorú bírák döntése nyomán – most figyeljenek! – "Tompa", "Féleszű", "Hülye", "Ostoba", "Körteagy" és "Plankton" már otthon, a hűvösben (de nem a hűvösön…) figyelhette a horvátok elleni mérkőzést. Nevezett urakat ugyanis rendzavarás miatt a minap kitoloncolták az amúgy vendégszerető országból.
A bece- vagy inkább gúnynevükből kiindulva az IQ-bajnokságnak nem éppen favoritként nekivágó, a hírek szerint az ellentáborral szívesen és gyakorta öszszecsapó egyének így a távolból szorítottak Sven-Göran Eriksson gárdájának, nem úgy, mint a szintén nagy ütéseiről híres Goran Ivanisevic. A horvátok nemzeti hősének a harmadik csoportmeccs napjának délutánján még legnagyobb sikere színhelyén, (az angliai…) Wimbledonban akadt némi elintéznivalója, de miután három laza szettben eljátszadozott az orosz Juzsnijjal, a hírek szerint (magán)repülőre pattant, így az este már a lisszaboni futballszentélyben, az Új Katedrálisban érte.
Labdarúgásra szakosodott honfitársai abban reménykedtek, hogy hétfőn csak Ivanisevic repül… A túlélésért és az ezzel járó továbbjutásért küzdő válogatott tagjai – élükön az önbizalomhiányban aligha szenvedő Prsóval – a horvátokra jellemző bátorsággal futottak ki a gyepre; no persze előtte minden fronton hangoztatták, hogy leverik Beckhaméket…
Hisszük, ha látjuk, valahogy így voltunk ezekkel a merész nyilatkozatokkal – egészen az ötödik percig. Akkor tudniillik Niko Kovac révén előnyre tett szert Otto Baric csapata. Itt jegyezzük meg, bár odahaza nincs nagy rajongóklubja a kapitánynak, a jelek szerint játékosai odavannak érte: a 72. születésnapját június 19-én ünneplő tréner azt kérte fiaitól, hogy ajándékozzák meg az angolok elleni győzelemmel, és tessék, "Tompáék" talán még meg le sem gurították az első sörüket, már vezetett a délszláv együttes.

Az angolok ettől úgy begőzöltek, mint Stevenson mozdonya: a horvátok legfeljebb akkor jutottak levegőhöz, amikor vetélytársaik fölé vagy mellé küldték a labdát. Azért ne hallgassuk el, mivel a pontos célzás sokáig nem volt jellemző Gerrardékra, a 40. percig nem is tűnt olyan nehéznek a Simunic vezette bekksor dolga. A "háromoroszlános" válogatott szerencséje, hogy Scholes nem az a típus, aki kétszer hibázik: előbb kihagyott, majd értékesített egy ziccert. És még nem volt vége az első félidőnek: az utolsó pillanatban Rooney (lövő)helyzetbe került, s ha már ott volt, kegyetlenül bevágta a labdát a kapu jobb oldalába. Ennyit a pontatlan célzásról…
A szigetországi hívek a második szakasz kezdetén is rázendítettek nemzeti himnuszukra; nem lennénk meglepve, ha az utolsó sort megváltoztatva a "God save the Queen" helyett "God save the team"-et énekelve a királyné helyett a csapat megóvását kérték volna Istentől. A védelemmel nem is akadt gond, nem úgy a támadással: Owenék húsz perc alatt annyi lehetőséget szórakoztak el, mint addig az Eb-n összesen. A 68-ban mégis komolyra vették a figurát, Owen és Rooney kisakkozta a rivális teljes hátsó alakzatát, így lett 3–1. 3–2 meg úgy, hogy Tudor "rábólintott" a szépítésre.
Ennél többre viszont már nem futotta a szimpatikusan küzdő horvátok erejéből, sőt Lampard visszaállította a kétgólos különbséget. Mellesleg a találkozó előtti napon ő is ünnepelhetett: 26. születésnapjára mi mást kért volna társaitól, mint hogy verjék meg Horvátországot és jussanak tovább.
Ô megkapta, amit akart… ---- P ---- 5