Jacques Santini és Otto Baric is három helyen változtatta meg kezdőcsapatát az első mérkőzéshez képest, a francia szövetségi kapitány a 116. válogatottságánál járó Marcel Desaillyt, valamint Olivier Dacourt-t és Sylvain Wiltord-t is jelölte, kollégája pedig az első meccsről eltiltott Igor Tudor mellett Milan Rapaicnak és Giovanni Rossónak adott lehetőséget. A címvédőnél Desailly beállításával Mikael Silvestre került a bal szélre, a pihenő Bixente Lizarazu helyére, a középpályáról Claude Makelele és Robert Pires maradt ki.
Az 1998-as világbajnokság elődöntőjének visszavágója lötyögéssel kezdődött, nehezen lendültek bele a csapatok. Az első húsz percben senki sem produkált váratlant, még az angolok elleni meccs óta minimális hajmennyiségétől is megszabaduló Zinedine Zidane szabadrúgása sem sikerült úgy, mint vasárnap éjszaka a 91. percben. A horvátok éppen emiatt még azelőtt szabálytalankodtak a franciákkal szemben, mielőtt közelebb értek volna a kapuhoz, és megtörtént volna az a bizonyos villanás.
Ám ezzel kihívták a sorsot maguk ellen, Zidane a 22. percben úgy ívelt a kapu elé, hogy a labda Tudoron megpattanva a horvát kapuban kötött ki. Tudva, hogy a horvátok Svájc ellen negyven percen át emberelőnyben is képtelenek voltak épkézláb támadást vezetni, nem sok fordulatot remélhettünk a találkozótól. Déli szomszédaink nem is nagyon jutottak el a francia kapuig, energiájukat felőrölte a francia előrenyomulások szűrése. Baric mester horvátországi ellenlábasai – azaz a honi szakemberek döntő többsége – minden bizonnyal keserédes hangulatban nézték a meccset, mert amíg fájt nekik, hogy a játékosok tehetetlenül nézték Zidane-ék parádéját, büszkék is voltak magukra, mert ők már rég megmondták, Bariccsal reménytelen a jó Eb-szereplés.
A "kékek" akcióból alig veszélyeztettek, de a horvát szabálytalanságok lehetőséget nyitottak előttük a gólszerzésre. A szünetig újabb találat nem született, a francia fölényben eltelő 45 perc után a horvátok csak annak örülhettek, hogy minimális hátránnyal cseréltek kaput.
A szünet után jött, amire nagyon kevesen számítottak: a semmiből egyenlítettek a horvátok. Silvestre fellökte Rossót, Rapaic pedig értékesítette a megítélt büntetőt. David Beckham azt mondta az angolok Franciaország elleni meccse után, hogy annál jobban, ahogyan ő lőtte a büntetőt, nem lehet tizenegyest rúgni – ha látta Rapaicot, rájöhetett, hogy lehet, hiszen Bartheznek ezúttal esélye sem volt.
A horvátokra a gól után nem lehetett ráismerni, és máris jobb lett a meccs. Az igazi izgalmakhoz már csak a fordítás kellett, és négy perccel az egyenlítés után Desailly kapitálisat hibázott, Prso villant, és már a horvátok vezettek! A franciák fel sem eszméltek, és már nekik kellett támadniuk. A horvátok azonban az első félidőben jól begyakorolták a védekezést, ami bő tíz percig működött is, a francia válogatott nemigen tudott áttörni a piros-fehér kockás falon.
Mégis egyenlített Santini csapata: Tudor rossz hazaadása után David Trezeguet elcsípte a labdát, és bár az a kezére pattant, Kim Milton Nielsen továbbengedte az akciót, és a torinói csatár nem is hibázott. A horvát vezetés, akárcsak hat éve, ezúttal is elúszott a mérkőzésen, amelyen az összes gólt kapitális védelmi hiba előzte meg.
A visszavágás nem sikerült, de legalább Baric csapata is megmutatta, hogy képes jól futballozni, amíg a lendület viszi, és ez erőt adhat az angolok elleni meccsre. A franciák túl korán elhitték, hogy nyertek, óriási szerencséjük, hogy a horvátok úgy 45 perccel korábban magukra találtak, mint ők az angolok ellen. Így legalább volt idejük egyenlíteni… ---- 22. perc: Zidane második szabadrúgása rögvest gólt eredményezett. A bal oldali beívelésre középen sokan mozdultak rá, a legjobb pozícióban Silvestre volt, de ő sem érte el, a vele együtt felugró Tudor lábáról azonban a saját kapujának bal oldalába pattant a labda.
0–129. perc: Henry mélységi passzát Wiltord ügyesen felpörgette Trezeguet-nek, és a kényszerítő reményében nyomban be is indult. A visszafejelt labda túl hosszúnak bizonyult, Butina jó ütemben mozdult ki.
43. perc: Henry végezhetett el szögletet a jobb oldalról. Az öt és feles közelebbi sarka felé, meglehetősen alacsonyan szálló ívelés Zidane-t találta meg, aki az éppen előtte lepattanó labdát sarokkal a mögötte tömörülők fölé pörgette. Ott pedig Gallas érkezett, de túl nagy svunggal, így kevéssel melléfejelt.
44. perc: Dario Simichez került egy lecsorgó labda, a védő ballal azonnal lőtt, Barthez vetődve hárított.
48. perc: Silvestre hátulról fellökte Rossót a franciák tizenhatosán belül, a bíró büntetőt ítélt. Barthez jó irányba dobta magát, de Rapaic olyan erővel lőtt a háló bal oldalába, hogy a kapus nem érhetett oda.
1–152. perc: Prso kapott remek labdát a jobbösszekötő helyén, esernyőt adott Silvestre-nek, végignézte, ahogyan Desailly irgalmatlanul nagy luftot rúg, majd a léc alá bombázott.
2–1
64. perc: Tudor röviden adta haza a labdát, Trezeguet megtámadta Butinát, és miután a felszabadítás a kezéről levágódott, az üres kapuba gurított.
2–2 ---- Véget ért a francia válogatott nagy sorozata, a "kékek" nem tudták megnyerni zsinórban az ötödik meccsüket az Európa-bajnokságon, így továbbra is az 1984-es francia, illetve az 1988–92-es holland gárdáé a győzelmi csúcs a kontinensbajnokságon.
A csütörtökön véget ért menetelés még Roger Lemerre irányításával kezdődött, a négy évvel ezelőtti tornán a negyeddöntőben Spanyolországot 2–1-re, az elődöntőben Portugáliát 2–1-re (aranygóllal), a fináléban Olaszországot ugyancsak 2–1-re (szintén aranygóllal) verték meg a "kékek", majd jött az idei torna. Az angolok ellen hajszálon múlt a siker, illetve a sorozat, de Zidane zsenialitásának hála, akkor összejött a siker, most azonban hiába adta meg Zizou az első lökést a címvédőnek, Barthez (képünkön) kétszer is kapitulált, így véget ért a sorozat.
A történeti hűség kedvéért: a franciák húsz éve Dánia, Belgium, Jugoszlávia, Portugália és Spanyolország, a hollandok 1988-ban, illetve 1992-ben Anglia, Írország, az NSZK, a Szovjetunió és Skócia ellen érték el az ötös sikerszériájukat.