Győzelemhez szólt a nóta

Ha a pályán kívül hívja fel magára a figyelmet (például súlyos fontszázezrekért vesz egy festményt feleségének, vagy éppen egy másik hölgynek szerez örömet…), azért viszi el az "egyest", ha pedig a gyepen produkál valamit, azért vélik úgy a szerkesztők, hogy csakis vele adható el az újság. Nos, a zsurnaliszták kukackodását meglepően jól tűrő Becks ezúttal boldogan átengedte volna a főszerepet – mondjuk – Lampardnak, csakhogy a lapok többsége megint a hol imádott, hol gyűlölt 7-essel indított.

Tudják, 73. perc, 1–0-s előny, Rooneyt buktatják, büntető…
"A felkészülés során alaposan megvizsgáltuk Beckham játékát, így álmunkból felkeltve is vágtuk, hogy ha tizenegyest rúg, általában a kapu jobb oldalát veszi célba. Fabiennek nem is volt nehéz dolga, csak el kellett vetődnie jobbra…" – vigyorgott a lefújást követően Mikael Silvestre, a gallok meglehetősen sokat kakaskodó védője, hogy aztán sietve hozzáfűzze: csak viccelt, hiszen Barthez óriási bravúrral mentette meg együttesét az újabb góltól – és a vereségtől. A Manchester United alkalmazásában álló bekk legalább a végén jelesre vizsgázott sportszerűségből, midőn közölte: nem csodálkozott volna, ha Markus Merk kiállítja a "Rooney-affér" után. A Silvestre-hez hasonlóan a fair play díjra pályázó Beckham feltette a kezét az öltözőből kijövet: "Ha értékesítem a büntetőt, ellenfelünk aligha szerez pontot. Hibáztam, ezért elnézést kérek mindenkitől. A tizenegyest nehéz lett volna jobban rúgni, sajnálom, hogy Barthez olvasott a gondolataimban. Ennek ellenére nem érdemeltünk vereséget, de hát ilyen a futball, ebben a sportágban néha megesnek igazságtalanságok is."
Azért akadtak duzzogó angolok a végén: a cseréjéig fel sem tűnő Owen a lehívása miatt játszotta el a durcás kisfiú szerepét, míg Lampardnál akkor ment fel a pumpa, amikor a tusolóban meghallotta, hogy a szomszédban jókedvűen danolászik a vetélytárs.
"Fogalmam sincs, mit énekeltek, talán francia népdalok lehettek, de egyik szörnyebben hangzott, mint a másik – jelezte a középpályás, hogy nem vevő a francia muzsikára. – Egyesek állítják, örömükben nótáztak, szerintem pedig azért, hogy minket bosszantsanak. Nem hinném, hogy mi rázendítettünk volna, ha nyerünk, tudniillik Angliában azt tanítják, tisztelni illik az ellenfelet. Amúgy hálásak vagyunk Zidane-éknak, mert a kórusuk már az öltözőben meggyőzött minket, hogy ezért a vereségért revánsot kell vennünk. Teszem azt, július negyedikén, a döntő napján…"
A gyepen a szokottnál gyengébben muzsikáló Robert Pires – a teljesítményének megfelelően – szerényen, de roppant szimpatikusan nyilatkozott a meccs másnapján. A francia anyától és portugál apától származó Robert természetesen a családi húrok megpendítésével kezdte mondandóját: "Édesapám rokonsága negyven fővel képviseltette magát a lelátón, remélem, nem bánták meg, hogy kilátogattak a mérkőzésre. A hangulatnál csak az volt szebb, ahogy megnyertük ezt a csatát, pályafutásom során még egyszer sem lehettem olyan csapat tagja, amely egy-két perc leforgása alatt a pokolból a mennybe jut."
Persze, az angolok nem lennének angolok, ha könnyeket hullajtanának a Svájc és Horvátország ellen még jóvátehető vereség után (azt ellenben sajnálják, hogy Paul Scholes bokasérülése miatt kénytelen lesz kihagyni a csütörtöki, Svájc elleni derbit). Az újságírók elsősorban a John Terryt helyettesítő Ledley Kinget, valamint a franciákba, illetve a labdába legalább ugyanannyit belerúgó Rooneyt dicsérik!
És ha már a szigetországiakat dicsérjük: miközben odahaza 32, nagy szomorúságában törő-zúzó drukker kezén kattant a bilincs, a lisszaboni egyenruhások nem győztek bókolni az addig nem szívesen látott vendégeknek. "Gratulálunk az angol szurkolóknak, csodálatosan viselkedtek" – áll az illetékesek közleményében, míg "odaátról" az az üzenet érkezett, hogy "…a rendőrség és a portugál nép nagyon kedvesen viszonyult hozzánk, ezt ezúton is köszönjük".
Hogy teljesen elolvadjunk, zárjuk tudósításunkat egy lisszaboni kocsmáros, Fausto Roxo mondataival: "Akkora forgalmam, mint vasárnap, még sosem volt, hálás vagyok az angol srácoknak. Úgyhogy én javasolnám a szervezőknek: aki angol és át akarja lépni a határt, azt azonnal engedjék be…" ---- A Franciaországban is profiskodó Garaba Imre egyik szeme sírt, a másik nevetett a vasárnap esti szuperderbi után.

Nagyon nehéz helyzetben voltam, hiszen az egyik kedvencem megverte a másikat. Hozzám ugyanis a francia és az angol csapat áll a legközelebb, bár korábban is azt mondtam, kiemelkedő eredményt csak a franciáktól várok. Az látszott, hogy a meccs elején nagyon tartott egymástól a két együttes, majd a franciák az angolok fölébe kerekedtek, és inkább ők irányították a játékot. Talán azért, mert valamivel technikásabb játékosaik vannak. Az angolok ugyanakkor elszántan védekeztek, és próbáltak a pontrúgásokból keresni valamit – ez sikerült is, hiszen Lampard nagyon szép gólt fejelt. Hátrányban a francia csapat ötödikből hatodik fokozatba kapcsolt, ám ez sem lett volna elég, ha Beckham nem hagyja ki a tizenegyest. Azonban kihagyta, így némi szerencsével a franciák megfordították az eredményt – Zidane higgadtsága igencsak irigylésre méltó. Összességében a közepesnél jobb meccset láttunk, hiszen bár egyik csapat sem játszott szenzációsan, mindkettőt lehet dicsérni. A vége pedig igazán izgalmasra sikerült, legutóbb tán a Manchester United–Bayern BL-döntőről beszéltek ennyit az emberek. A franciák ezzel a győzelemmel hatalmas lépést tettek a továbbjutás felé, nem hiszem, hogy a csoportmeccses körben gondjaik adódnának. Veresége ellenére az angol csapat továbblépése sincs veszélyben, és ha a szívemre hallgatok, azt mondom: a döntőben létrejöhet a visszavágó is. ---- Zizou első duplája

2–1 a végén, 2–1 a legelején. A franciák négy évvel ezelőtt ekkora különbségű győzelemmel fejezték be, most meg ekkora különbségű győzelemmel kezdték a kontinenstornát. Akkor és a minap is a ráadásban (illetve a hosszabbításban) találtak a hálóba: 2000-ben Wiltord a 94. percben, Trezeguet a 103. percben szerzett gólt, míg vasárnap Zidane a 91. és a 93. percben vette be James kapuját. Zizou első Eb-dupláját jegyzőkönyvezte Lisszabonban, korábban a spanyolokat (2000) és a portugálokat (2000) kényszerítette középkezdéshez.