A Valencia is bejutott a döntőbe

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2004.05.07. 00:31
Címkék
Hivatalosan 106 perc elteltével született meg az UEFA-kupa-elődöntő színtiszta spanyol párviadalának az első (és mint utóbb kiderült, egyetlen) találata.
Belletti és Mista harcolt egy magas labdáért, utóbbi földre huppant, amit látván Hauge bíró habozás nélkül tizenegyest ítélt. Maga a sértett állt a mészpontra letett labda mögé, és könyörtelenül bevarrta a bal alsóba. A gólig a hazaiak, azt követően pedig a vendégek támadtak többet, ám a félidő utolsó negyedórájában megint változott a kép: újfent a Valencia dominált. Az 51. percben nyugodttá tehette volna maga számára a meccs hátralévő részét Rafa Benítez együttese, de nagy magányában Xisco Munoz képtelen volt betalálni Reina hálójába. Mivel a folytatásban is inkább a hátsó alakzatok jeleskedtek, nem a csatársorok, az eredmény már nem változott, így a Primera División listavezetője jutott be a második számú európai klubtorna fináléjába.

Valencia (spanyol)–Villarreal (spanyol) 1-0 (1-0)
Valencia
V: Hauge (norvég). G: Mista (16. – 11-esből)
VALENCIA: Canizares – Marchena (Pellegrino, 74.), Ayala, Garrido, C. Torres – Albelda, Baraja, Sissoko (Vicente, 62.), Xisco, Angulo, Mista (Aímar, 78.).
VILLARREAL: Reina – Coloccini, Quique Álvarez, Belletti – Cases, Battaglia, Josico (Guayre, 86.), Roger, Riquelme – S. Anderson, José Mari
Továbbjutott: a Valencia, 1–0-val
Legfrissebb hírek

A gondoskodó – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
5 órája

Szombati sportműsor: ZTE–Újpest, Nyíregyháza–DVTK; MK-forduló

Minden más foci
6 órája

Zseljko Gavrics: Nem a két gólom, a remek csapatmunka döntött; A Loki Felcsúton lepte meg a Puskást

E-újság
6 órája

Egy helyzetét kihasználta a Betis, és ez elég volt az Alavés legyőzéséhez

Spanyol labdarúgás
6 órája

Paquetá bombagóljára öttel válaszolt a Chelsea, újabb kiadós pofont kapott a West Ham

Angol labdarúgás
6 órája

A kihagyott büntető is belefért, a PSG begyűjtötte otthon a három pontot

Francia labdarúgás
7 órája

Hornyák Zsolt: Az egyenlítés után bíztam a győzelemben

Labdarúgó NB I
7 órája

Melissa Jefferson-Wooden már hétből hét sikernél jár 100 méteren 2025-ben

Atlétika
7 órája
Ezek is érdekelhetik