Vízi fesztivál a Szigeten

2004.04.20. 21:52
Címkék
Kedden megalakult a 2005-ös ifjúsági és 2006-os felnőtt úszó Európa-bajnokság szervezőbizottsága.
Cseh László is ott lehet az Eb-n (Fotó: Meggyesi Bálint)
Cseh László is ott lehet az Eb-n (Fotó: Meggyesi Bálint)
Cseh László is ott lehet az Eb-n (Fotó: Meggyesi Bálint)
Cseh László is ott lehet az Eb-n (Fotó: Meggyesi Bálint)
Cseh László is ott lehet az Eb-n (Fotó: Meggyesi Bálint)
Cseh László is ott lehet az Eb-n (Fotó: Meggyesi Bálint)
A testület hivatalos létrejöttét a Parlamentben sajtótájékoztató keretében jelentették be. Mandur László, az Országgyűlés alelnöke mint az egyik védnök arról beszélt, hogy az Európa-bajnokság fontos esemény az ország számára. Gyárfás Tamás, a szövetség és a szervezőbizottság vezetője arról a reményéről szólt, hogy a 2005-ös Európa-bajnokság igazi főpróbája lesz a 2006-os előadásnak, és a korosztályos kontinensversenyt már abban a medencében bonyolíthatják le, amely a 2006-osnak is a színhelye lesz.
Elmondta, hogy három kabalafigura vetélkedik a hivatalos Eb-embléma címének megszerzéséért, és kisebbfajta népszavazás alapján dől majd el, hogy melyik lesz a győztes a gólya, a puli és a vidra közül. Május 15-én az idei úszó Eb városában, Madridban hivatalosan is bemutatkozik Európának Budapest. Gyurcsány Ferenc a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy fantasztikus Európa-bajnokságra számít a kibővülő, átalakuló, korszerű margitszigeti létesítményben, körülbelül negyedannyiból, mint azt gondolta egy évvel ezelőtt. Schmitt Pál, a MOB elnöke azt kívánta, hogy nagyszerű létesítményben, kiváló szervezés mellett magyar sikerek szülessenek.
Legfrissebb hírek

Vívás: Rabb Krisztián ezüstérmes az oráni világkupa-viadalon

Egyéb egyéni
18 perce

Vívás: Koch Máté arany-, Kovács Gergely bronzérmes a casablancai világkupaversenyen

Egyéb egyéni
25 perce

„Az öltözőben összetörtek a játékosok, ez jó jel” – Bódog Tamás a Honvédtól elszenvedett vereségről

Labdarúgó NB I
27 perce

Vízilabda ob I: vérbeli rangadón Vasas-siker

Vízilabda
35 perce

Hat gól a magyaros derbin Azerbajdzsánban

Légiósok
45 perce

Pakot András szakaszt nyert a Szerb körversenyen

Kerékpár
1 órája

A Szolnok kikapott Sopronban a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
1 órája

Colley két percen belül kiállíttatta magát, de így is nyert a Puskás Újpesten

Labdarúgó NB I
1 órája