Népes orosz küldöttség érkezik

MARIK BALÁZSMARIK BALÁZS
2004.02.25. 21:57
Címkék
Az elmúlt héten tartották meg a fedett pályás orosz bajnokságot, majd a szakvezetők kijelölték a budapesti világbajnokságra utazó keretet.
Valerij Kulicsenko szövetségi kapitány ötvennél is több atléta nevét véste föl a nevezési lapokra. Természetesen minden számban lesz orosz induló, a nőknél legalább kettő, de ahol orosz a címvédő, ott hárman is rajthoz állnak. A szakvezető az ötös szám bűvöletében jelentette ki, hogy ezt a mennyiséget tartaná kívánatosnak az összes éremfajtából, ami szerinte a pontversenyben a második helyet jelentené az amerikaiak mögött. Csakhogy az idény korábbi szakaszában elért eredmények ennél a kissé pesszimistának tűnő jóslatnál jóval több esélyt kínálnak. Valentyin Balahnyicsev, az Összoroszországi Atlétikai Szövetség elnöke például abban reménykedik, hogy atlétáik még nem adtak ki mindent magukból a nemrég befejeződött bajnokságon. Ami igaz, igaz, a női rúdugrás legnagyobb esélyesei – Jelena Iszinbajeva és Szvetlana Feofanova – el sem indultak Moszkvában. Az elmúlt vasárnap viszont Feofanova világcsúcsot ugrott Athénban. No és Natalja Nazarova sem döntötte meg a 400 méter világcsúcsát, mert egy tizedmásodperc hiányzott neki Jarmila Kratochvílová rekordjához. Tatjana Lebegyeva két számban is világranglista-vezető. A korábban elsősorban hármasugrásban jeleskedő atléta a fejébe vette, hogy az olimpián két számban is aranyérmet nyer, így ennek mintegy főpróbájaként Budapesten is elindul távolugrásban. A pillanatnyi állás szerint honfitársa, a címvédő Tatjana Kotova vagy Irina Szimagina lehet rá veszélyes. Női 60 méteren Julija Tabakova élete legnagyobb lehetősége előtt áll. Igaz, korábban sohasem ért el kiugró eredményt a világversenyeken, most azonban övé az idei legjobb eredmény. A női magasugrók – Anna Csicserova és Jelena Szleszarenko – is rendkívül kiegyensúlyozottan teljesítettek ebben az esztendőben, mint ahogy a női súlylökőikben is bízhatnak az oroszok. Rájuk feltétlenül érdemes lesz odafigyelni a következő hét végén.
Legfrissebb hírek

Rekordösszegért szerezte meg Mateus Fernandest a Tottenham – hivatalos

Angol labdarúgás
1 perce

Fehér Miklós egykori bragai csapattársa szerint Portugália eddig visszafogott volt a világbajnokságon

Foci vb 2026
3 perce

José Barroso: Nem láttam még olyan futballistát, aki Cristiano Ronaldónál jobban akarja a győzelmet

Foci vb 2026
9 perce

Joao Félix üzent a kritikusoknak: újra elvállalná a tizenegyest

Foci vb 2026
14 perce

Benczur Márton: Már alábecsülnek minket

Vízilabda
31 perce

120 éve született Kárpáti Károly, a magyar szabadfogású birkózás atyja

Népsport
32 perce

A Vasastól is igazolhat a Csíkszereda; győzelem Szalay-duplával

Minden más foci
36 perce

A portugálok és a horvátok is a váltómezüket viselik egymás ellen – a mai mezek

Foci vb 2026
36 perce
Ezek is érdekelhetik