Újabb remiáradat Linaresben

RÁCZ PÉTERRÁCZ PÉTER
Vágólapra másolva!
2004.02.23. 21:58
Címkék
Ismét döntetlennel folytatta szereplését Lékó Péter a spanyolországi Linaresben zajló huszas kategóriájú nemzetközi szupertorna hétfői játéknapján. A hazai ranglista másodikja az ötödik fordulóban Veszelin Topalovval nézett farkasszemet.
Az egymás elleni mérleg alapján feltétlenül Lékó számított esélyesebbnek, mert a döntetleneket nem számítva a magyar nagymester tizenhárom, míg a bolgárok legjobbja csupán hat alkalommal győzött. Idén egyszer már találkoztak Wijk aan Zee-ben, akkori összecsapásukon fél-fél pont került mindkettőjük neve mellé.Mintha schnellpartit játszottak volna, olyan sebesen tették meg az első tizennégy lépést. A profi világbajnokjelölt Lékó világossal jobban jött ki a megnyitásból, térelőnyre tett szert, de anyagi fölénybe nem került. Sajnos azonban a középjátékban Topalov öszszeszedte magát és egyenlővé tette az állást. A folytatás pedig valóságos rémálom volt Lékó számára. Előbb egy, majd kisvártatva még egy gyalogról is kénytelen volt lemondani, és úgy tűnt, hogy a játszma is elveszett.A magyar nemzeti válogatott elsőtáblása azonban tovább küzdött, és végül sikerrel járt. A végjátékot Lékó már kiválóan játszotta, visszaszerzett egy gyalogot, és ezt követően remek védekezéssel remire hozta a partit.A nap rangadója, a Garri Kaszparov–Vlagyimir Kramnyik derbi látványos küzdelem után ért véget döntetlennel, és a Tejmur Radzsabov–Francisco Vallejo Pons párharcon is pontosztozkodás született. Így továbbra is csupán Lékó Péter mondhatja el magáról – aki a keddi szünnapot követő szerdai játéknapon a hazai színekben versenyző Vallejo Ponsszal találkozik –, hogy ő az egyetlen ezen a versenyen, aki ezidáig nyerni tudott. Az első fordulóbeli Radzsabov-verés után az összes parti – számszerint tizenkettő – döntetlennel ért véget. Ha a továbbiakban is sorozatban remiznének a játékosok, abban az esetben Lékó nemcsak egyetlen árva győzelemmel nyerné meg a versenyt, hanem jelentős pénzösszeget, és hat Élő-pontot is kasszírozhatna mellé.Nemzetközi szupertorna, (átlagértékszám: 2731, XX-as kategória), Linares
5. forduló: Lékó Péter (magyar)–Topalov (bolgár) döntetlen, Kaszparov (orosz)–Kramnyik (orosz) döntetlen, Radzsabov (azeri)–Vallejo Pons (spanyol) döntetlen. Shirov (spanyol) szabadnapos volt.
Az állás: Lékó Péter (4 játszma) és Kramnyik (5) 2.5-2.5 pont, Topalov (4), Kaszparov (4), Shirov (4), Vallejo Pons (4) és Radzsabov (5) 2-2
Legfrissebb hírek

Kós Hubert lemaradt a dobogóról 100 méter háton a vizes vb-n

Vizes vb 2025
1 perce

Sportlövészet: Fábián arany-, Major ezüstérmes az Eb-n, 25 méter standard pisztolyban

Egyéb egyéni
21 perce

Mire lesz elég a leggazdagabb francia család pénze és az RB-csoport tudása?

Francia labdarúgás
51 perce

Vizes vb: nagy csatában dőlt el a férfi szinkrontoronyugrás döntője

Vizes vb 2025
55 perce

Csaknem 83 millió forintért kelt el Kobe Bryant sportcipője

Kosárlabda
1 órája

MLSZ: „A cigányozás sem pálya!” – Vági Márton az NS-nek

Labdarúgó NB I
1 órája

Budapesten rajtol az idei Teqball Tour

Minden más foci
1 órája

Vizes vb: Molnár Endrét beiktatták a Nemzetközi Hírességek Csarnokába

Vizes vb 2025
1 órája
Ezek is érdekelhetik