Tasié és Keczelié a bajnoki cím

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2004.02.14. 22:11
Címkék
A puskásoknál és pisztolyosoknál a szombati második versennyel lezárult a válogató a március végi győri légfegyveres Európa-bajnokságra. Noha csapatot csak a hétfői elnökségi ülés után hirdet Hammerl László szövetségi kapitány, némelyik számban már egyértelmű az indulók névsora.
Mivel az olimpiai kvótával rendelkező lövők (puska: Sidi Péter, Joó Éva, Krzyzewsky Beáta; pisztoly: Simon Attila, Csonka Zsófia, Erdős Dorottya) automatikusan a válogatott tagjai, így a puskás férfiaknál két, a nőknél egy, a pisztolyos férfiaknál két, míg a nőknél egy hely volt kiadó. Ami biztos, hogy a pisztolyosoknál a mindkét kvalifikálót megnyerő Győrik Csaba bekerül a trióba, a nőknél pedig a szintén mindkétszer jól szereplő Sike Renátáról mondható el ugyanez. A győzelmet egyébként a négy felnőttdöntőből háromban athéni résztvevő szerezte meg, méghozzá meggyőző fölénnyel. Különösen Sidi esete érdemel kiemelést, aki például akkor is nyert volna, ha nem teljesíti a finálé utolsó lövését. A Mexikói úti versennyel párhuzamosan zajlott a futócéllövők válogatója Győrött, akiknek egyben ez az országos bajnokságuk is 10 méteren. A nyitó napon a férfiaknál Tasi Tamás, a nőknél pedig a fiatal Keczeli Bianka nyakába került az aranyérem. Meglepetésre a csapatoknál a keszthelyiek csupa ifjoncból álló triója megleckéztette a rutinos vetélytársakat, a nőknél viszont egyértelmű volt a helyzet, hiszen egyedül a Honvéd Kossuth LK tudott kiállítani három felnőtt lövőt.A futócéllövők vasárnap a 40 vegyes számmal folytatják a bajnokságot.2. légpuskás és légpisztolyos Eb-válogatóverseny, Mexikói úti lőtér
Férfiak.
Férfiak.
Légpuska (60 lövés): 1. Sidi Péter (Komárom VSE) 700.0 (596), 2. Somogyi (Komárom VSE) 688.1 (588), 3. Mlinkovics (Komárom VSE) 687.9 (586). Légpisztoly (60): 1. Győrik Csaba (KSI) 685.1 (584), 2. Papanitz (UTE) 678.7 (579), 3. Karacs (UTE) 671.7 (570)
Nők. Légpuska (40): 1. Krzyzewsky Beáta (Angyalföldi PLE) 499.5 (398), 2. Miskolczi (Komárom VSE) 497.4 (395), 3. Ottlik (Szeged VLK) 495.1 (393). Légpisztoly (40): 1. Csonka Zsófia (Pécs VLK) 482.4 (383), 2. Sike R. (BHSE) 473.7 (375), 3. Takács (BHSE) 471.0 (374)

10 méteres futócél országos bajnokság, egyben 2. Eb-válogatóverseny, Győr
Férfiak (30+30 lövés).
Bajnok: Tasi Tamás (Honvéd Kossuth LK, e: Fodor László) 675.0 (579), 2. ifj. Laczik Zsolt (Győri-Patent SE) 669.2 (576), 3. Sike József (BHSE) 668.6 (569), 4. Kaszás Z. (Keszthelyi Erdész LK) 667.8 (569), 5. Szabó T. (UTE) 661.0 (569), 6. Kocsis R. (Keszthelyi Erdész LK) 657.2 (567). Csapat. B: Keszthelyi Erdész LK A (Belák András, Kocsis Roland, Kocsis Norbert, e: Keczeli Zoltán) 1692, 2. Keszthelyi Erdész LK B (Ángyán József, Keczeli Zoltán, Kaszás Zoltán) 1690, 3. Honvéd Kossuth LK C (Tasi Tamás, Harmath András, Péni István) 1688, 4. Győri LK 1665, 5. Honvéd Kossuth LK B 1555, 6. Honvéd Kossuth LK A 1545
Nők (20+20). B: Keczeli Bianka (Keszthelyi Erdész LK, e: Keczeli Zoltán) 373, 2. Máthé Edit (Angyalföldi PLE) 371/19, 3. Szilágyi Nikoletta (Keszthelyi Erdész LK) 371/17, 4. Kuti O. (Honvéd Kossuth LK) 365, 5. Mester O. (Honvéd Kossuth LK) 355, 6. Madari Cs. (Honvéd Kossuth LK) 341. Csapat. B: Honvéd Kossuth LK (Kuti Orsolya, Mester Orsolya, Madari Csilla) 1061
Legfrissebb hírek

Légiósok: Kovács Mátyás góllal és gólpasszal vette ki a részét a kassai sikerből

Légiósok
4 perce

Három gólt szerzett, továbbra is hibátlan hazai pályán a Barcelona

Spanyol labdarúgás
24 perce

Hivatalos: a Tisza megszüntetné a taót

Egyéb egyéni
35 perce

Gyökeres-dupla, Palmer-mesterhármas – simán nyert az Arsenal és a Chelsea is

Angol labdarúgás
39 perce

Niké Liga: DAC–Slovan Bratislava

Minden más foci
56 perce

Női kézilabda BL: Győri Audi ETO–Buducsnoszt Podgorica

Kézilabda
1 órája

A NEKA legyőzte a Kozármislenyt a női kézi NB I kiesési rangadóján

Kézilabda
1 órája

Ryde és Toublanc is remekelt, a DVSC bejutott a női kézi BL rájátszásába

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik