A bangkoki utazás törölve

Cs. B.Cs. B.
2004.02.12. 22:30
Címkék
Az előzetes tervekkel ellentétben a magyar válogatott mégsem vesz részt a Világkupa-sorozat nyitó fordulóján, a jövő heti bangkoki versenyen.
Mint kiderült, az elnök, Krzyzewsky Miklós egy személyben határozott a távolmaradásról, miután a Thaiföldön egyre terjedő madárinfluenzás megbetegedések miatt túlontúl veszélyesnek ítélte az utat.– Alapszabályban rögzített jogköröm, hogy akár egy személyben is dönthetek ehhez hasonló kényes kérdésekben. Ennek ellenére az elnökségből jó pár érintettet megkérdeztem előtte, és a többségük támogatott, mindössze egyvalaki akadt, aki úgy fogalmazott, hogy ellenzi a döntést – mondta Krzyzewsky Miklós.– Ennyire tart a kinti fertőzéstől?– Bevallom, ott lebegett a szemem előtt a hamburgi eset, amikor egy Thaiföldről hazaérkező turistát karanténba zártak, és másnap már ezzel volt tele a világsajtó. Tudom, hogy egyik-másik sportoló szívesen versenyzett volna, és azt is, hogy a szövetségi kapitány kifogásolja az utazás törlését, amit szakmai oldalról megértek, hiszen a lövő feladata az, hogy lőjön, a kapitányé meg a szakmai irányítás, de ésszerű kompromisszumot kellett kötni. Mert ha netán valami gond adódik kinn, akár még a márciusi győri légfegyveres Európa-bajnokság is veszélybe kerülhet. Nem beszélve az anyagiakról, így ugyanis gyakorlatilag nem buktunk semmit, ám ha néhány nap múlva derül ki, hogy mondjuk zár alá veszik Bangkokot, akkor közel tízmillió forintot vesztünk, mivel már késő lemondani a szereplésünket. Sőt, elképzelhető, hogy emiatt még a sydneyi szereplés is kútba esett volna.– Eszerint Sydneyben két hét múlva azért ott lesz a csapat?– Igen, a sydneyi részvétellel minden rendben van. Így legalább együtt utazik mindenki, ugyanis Igaly Diána és Joó Éva eleve csak Ausztráliába ment volna.– A hétfői elnökségi ülésen foglalkozni kíván még az üggyel?– Mindenképpen kitérek rá. Hammerl László szövetségi kapitányt is megkerestük az ügyben, ő a következőt mondta: "Természetesen van véleményem, de előbb az elnökségi ülésen mondom el. Nem szeretném, ha a tagok az újságból tudnák meg, mit nehezményezek."
Legfrissebb hírek

„Kértem, hogy maradjon, de el kell fogadnom a döntését” – Jorge Jesus Cristiano Ronaldóról

Minden más foci
12 perce

Az évezred eddigi legjobb eredményét érte el a magyar birkózás a 2026-os világbajnokságokon

Birkózás
19 perce

A Ferrari a saját démonaival küzd, a Mercedes koronázásra készül Brazíliában

F1
19 perce

Jégkorong: az orosz külügyminisztérium szerint Kanada semmibe veszi a nemzetközi sport szabályait

Jégkorong
25 perce

Vívás: kardban és tőrben jön korosztályos világkupa Budapesten

Utánpótlássport
29 perce

Gyász: kilencvenhét éves korában elhunyt a legendás műkorcsolyaedző

Egyéb egyéni
35 perce

Szabad az út az orosz íjászok előtt Európában 2027-től

Egyéni
44 perce

Tartja a lépést a fiatalokkal Rácz Mária

Képes Sport
1 órája